KezdőlapCímlapGyász: 47 évesen elhunyt Damu Roland

Gyász: 47 évesen elhunyt Damu Roland

December 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a súlyos állapotban, a hónap első felében kórházba került Damu Roland színész.

A színész Facebook-oldalán a színész állapotáról eddig is adatokat közlő régi barát ma ezt írta ki Damu Roland profilképe alá:

„Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend. Roli a szívünkben örökre velünk marad…”

A családból a Blikknek megerősítették a színész halálhírét.

Mint a Blikk megírta, Damu Roland decemberben került kórházba – immár másodszor néhány héten belül. A színész nagynénje, Éva akkor könnyeivel küszködve nyilatkozott a Blikknek: nagyon aggódott az életéért küzdő színészért, aki két oltás után koronavírus következtében került az intenzív osztályra. Maga hívott mentőt, mert a köhögéstől már levegőt sem kapott. Mélyaltatásban tartották, műtüdő lélegeztette. Éva és a színész ismerősei a legrosszabbtól tartottak, ami most bekövetkezett.

Damu Roland halála és élete sem volt egyszerű. Az 1974-es születésű színész Nyíregyházán járt a művészeti szakközépiskolába, ott, iskolai darabokban szerepelt először. Később több színházban is játszott, de több mint 150 filmben és sorozatban szinkronizált. Legismertebb szerepe a Jóban rosszban Várnagy Elődje volt, egy ország ismerte meg ekkor. Élete és karrierje azonban egy sötét napon megtört: barátnője, Palácsik Tímea – aki később Vajna Tímeaként Andy Vajna felesége lett – megerőszakolása miatt vád alá helyezték és börtönre ítélte a bíróság, 2012-ben. 2015 áprilisában szabadult. Azóta önálló esteket adott, de karrierje és így anyagi helyzete is súlyosra fordult. Nemrégiben még pénzt gyűjtött a neten, aztán az egészéésgi állapota is megromlott, így került kórházba, ahol nem tudták megmenteni az életét.

Indirekt/Blikk