Most népszerű
Szemétkirály! Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni Taszáron
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen.
Örülj neki, visszatér a nyugodt, napos idő
Átlagban 23-28 Celsius-fok körüli maximumok lesznek, néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is - derül ki...
Te is ennyit kaptál? 559 100 forint volt a bruttó átlagkereset júliusban
Ez az összeg 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100,...
Jogosítványőrület: a kezdők nem vezethetnének éjszaka
Újabb részletek derültek ki azokból az uniós tervekből, melyek megreformálnák a vezetői engedély megszerzését.
Az Európai Unió a közlekedés...
Valóra válhat Vajna Tímea régi álma
Hosszú évek óta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen.
Andy Vajna özvegye rögös utat jár be a vágya
beteljesüléséhez,...
Jófogás! Csaknem nyolcvan kilogramm dohánylevelet foglalt le a NAV
Költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben.
KSH: augusztusban 4,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta
A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Már ezt is kutatják… Hány randi után érdemes ágyba bújni
Sok pszichoterapeuta azt állítja, hogy érdemes legalább három randit, vagy 36 óra együtt töltött időt kivárni, míg szexre kerülne a sor.
Kiment a rendőrség Britney Spearshez, miután késekkel táncolt az Instagramon
Megnézték, jól van-e, egy bennfentes szerint a rendőrségi látogatás túlzás volt.
A 41 éves Britney Spears egy olyan videót...
ÉLETMÓD
Már ezt is kutatják… Hány randi után érdemes ágyba bújni
Sok pszichoterapeuta azt állítja, hogy érdemes legalább három randit, vagy 36 óra együtt töltött időt kivárni, míg szexre kerülne a sor.
Tolvai Reni kiakadt, amiért arcplasztikával vádolták
Az énekesnő most az Instagramon üzent azoknak, akik szerint plasztikáztatta magát.
Tolvai Reni megelégelte, hogy folyamatosan kritizálják
azért, mert az...
Annyi élelmiszert pazarolnak a magyarok, hogy abból 430 ezer ember tudna jóllakni egy évig
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérést a magyar háztartásokban.
A rekord számú, több mint 500 háztartás...
Legolvasottabb
Életfogytiglani büntetés: elítélték az M5-ös mellett lövöldöző törököt
Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik...
Bejelentették: koronavírusos megbetegedések miatt elmaradnak az Operettszínház bemutatói
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy a fenntartóval egyeztetve a mai és az erre a hétre tervezett további előadásaink sajnos elmaradnak” – írja az Operettszínház...
Szívfacsaró emlékezés: ma lenne 5 éves LL Junior balesetben elhunyt kisfia
Ma lenne 5 éves LL. Junior kisfia Dávidka, aki egy tragikus balesetben vesztette életét.
Szinte...
Botrány a bíróságon: Bíró Ica kiborult és ordibált
Nem tudta visszafogni magát a kilakoltatott egykori Metál Lady.
Ahogy a Blikk elsőként megírta, harmadszor...
Mindenki kerülje az M3-ast: baleset miatt lezárták az autópályát
Lezárták az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszát, mert összeütközött két autó az M0-s autóút csomópontja előtt, a 12. kilométernél - közölte a...
Döbbenetes, mennyit kap a világ legjobban kereső labdarúgója
A Forbes magazin kimutatása szerint Lionel Messi a világ legjobban kereső labdarúgója. Az üzleti magazin friss éves listáján az FC Barcelona csatára...
Kiderült, mivel tölti a kéthetes karantént Hódi Pamela
Berki Krisztián gyermekének anyja, Hódi Pamela elkapta a koronavírust, hatósági karanténban van, az ideje nagy részét olvasással, főzéssel és tévézéssel tölti.
Bill Gates megjósolta a koronavírus-járvány végét
A világ leggazdagabb embere, Bill Gates szerint az életünk a legjobb esetben is csak évek múlva térhet vissza a koronavírus-járvány előtt ismert,...
Ki nem találná, mi lett Columbo gyerekéből
Mondhatnánk, nem esett messze az alma a fájától. Igaz, nem színész, hanem magánnyomozó lett Peter Falk szépséges lányából.
Újabb rossz hír: Liptai Claudia is elkapta a koronavírust
Liptai Claudia koronavírus-tesztje pozitív lett, egy videóban közölte a rossz hírt a színész-műsorvezető.
Liptai...
Társkeresőn élnek vissza az olimpikon fotójával
Az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás fotóival próbálnak csajokat befűzni az internetes csalók.
A...
Jennifer Lopez nyárbúcsúztató bikinis fotója poszternek is jó lenne
Több sztár is bikiniben búcsúzik a nyártól, ám Jennifer Lopez fürdőruhás képe a legjobbak közé tartozik, háttérképnek vagy poszternek is elmenne, annyira...
Polyák Lilla elkapta a koronavírust
A színésznő koronavírustesztje pozitív lett, s férjének, Gömöri András Máténak is tünetei vannak.
A...
Mégsem koronavírusos a Fehérvár edzője, így utazhat a csapattal
A Mol Fehérvár edzője, Márton Gábor koronavírustesztje úgymond „bizonytalan” lett hétfőn, ám mára kiderült, mégsem beteg, így utazhat a csapattal a holnapi...
Nem adja az állatkertjét: megmakacsolta magát a medveotthon leváltott igazgatója
Ma reggel nyolckor kellett volna átadnia a veresegyházi Medveotthon kulcsait Kuli Bálintnak, akivel az önkormányzat szerződést bontott. A volt igazgató nem...

Főszerkesztő: Csontos Róbert
Népszerű cikkek
Valóra válhat Vajna Tímea régi álma
Hosszú évek óta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen.
Andy Vajna özvegye rögös utat jár be a vágya
beteljesüléséhez,...
Kizavarták a Fekete Vonat egykori sztárját a kaszinóból
Úgy tűnik, ismét hullámvölgybe került Beat, azaz Fehér Tibor.
Nemrég még úgy tűnt, Beat kijött a gödörből, ami elég...
Túrázót mentettek a tűzoltók
Bajba jutott kirándulónak segítettek a celldömölki önkormányzati tűzoltók a Sághegyi Tájvédelmi Körzetben, Celldömölk közelében.
A túrázó lecsúszott a gyalogútról,...