KezdőlapCímlapKoronavírus: Svédország meggondolta magát

Koronavírus: Svédország meggondolta magát

Azonnali szigorítások meghozatalára kér jogot a svéd kormány a parlamenttől. Ráadásul azt szeretnék, hogy ez a felhatalmazás három hónapra szóljon jóváhagyás nélkül dönthessenek korlátozások bevezetéséről.  

Svédország a koronavírus járvány kelezésének ellenpéldája a világban, hiszen ebben az országban eddig alig vezettek be korlátozásokat: a gyerekek iskolába járnak, az éttermek is nyitva vannak. A nyájimmunitásban hisznek, és az időseket védik – röviden így lehetne összefoglalni a svéd kormány gondolkodását a koronavírus járvánnyal kapcsolatban.

Most azonban valami történhetett, mert a járvány nyugodtnak tűnő kezeléséhez képest merőben ellentétes, amire a szociáldemokrata többségű kormány készül.

Fotók: Pixabay

A hivatalos statisztikák szerint már 400 fölött van a koronavírus fertőzésben elhunytak szám a skandináv országban, de a miniszterelnök szombaton egy interjúban elmondta, hogy több ezer halottra számítanak a járvány alatt. A járványt lassítani tudják, de megakadályozni nem: „Ez azonban magában foglalja azt is, hogy további intenzív ápolásra szoruló súlyos betegeink lesznek, és jelentősen több halottunk is lesz. Több ezer halottal kell számolnunk” – jelentette ki Stefan Löfven.

Lehet, hogy ennek a kijózanító mondatnak a hatására, de mostanra úgy tűnik megváltozott az eddigi álláspont. A 444.hu a Reutersre hivatkozva írta meg, hogy a szociáldemokraták vezette koalíciós kormány most kellő törvényi felhatalmazást kér, hogy gyorsan tudjon cselekedni a járvány ellen.

„Láttuk, hogy milyen hamar változhat a helyzet Svédországban és Európában, és szélesebb lehetőségekre van szükségünk, hogy gyorsan reagálhassunk, ha a körülmények megkívánják” – áll Lena Hallengren egészség- és szociálisügyi miniszter nyilatkozatában.

A felhatalmazáshoz a parlament jóváhagyása kell, de azt még nem tudni, mikor szavazhatnak erről a kérdésről a svéd képviselők.