KezdőlapBűnügyA Csillagbörtön egy rabja megpróbált megerőszakolni egy őrmestert

A Csillagbörtön egy rabja megpróbált megerőszakolni egy őrmestert

Lepedőcsíkokkal kötözte volna meg, de a személyzet észlelte a támadást.

Megpróbálta megerőszakolni a Csillagbörtön egyik munkatársát egy fogvatartott – közölte a BvOP. Mint írják, az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az az emberölés miatt elítélt fogvatartott, aki megpróbálta megerőszakolni a Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén.

Az épp egészségügyi kezelés alatt lévő rab takarítást színlelt az egyik körleten, majd az ott szolgálatot teljesítő őrmester mögé került és egy wc-pumpából eszkábált tárggyal leütötte őt. Ezután megpróbálta megerőszakolni. Az őrmester védekezett, a személyzet szerencsére észrevette a támadást, így nem történt nagyobb baj. 

A fogvatartott megmotozták, akinél a támadáshoz használt eszköz mellett lepedőcsíkokat is találtak. Később elmondta: arra számított, hogy az ütéstől a nő eszméletét veszti, majd tervei szerint a lepedőcsíkokkal megkötözve megerőszakolta volna.

A nőt kórházba szállították és ellátták a sérüléseit. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.

Indirekt/rtl.hu