KezdőlapBelföldVigyázat: egész hétvégére riasztás adtak ki

Vigyázat: egész hétvégére riasztás adtak ki

Változékony időjárásra számíthatunk a hét további részében.

A mai időjárás Budapesten kezdetben borult lesz, napközben azonban szakadozik a felhőzet, és több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső előfordulhat, az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok körül valószínű, késő estére 4 fok köré hűl le a levegő.

Az ország többi részén is kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, néhol ködös időre számíthatunk, délelőtt azonban egyre nagyobb területek kezd csökkenni a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, ám a keleti, északkeleti tájakon maradhatnak tartósan borult körzetek. Enyhe eső, szitálás néhol előfordulhat, az északnyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-12 fok között várható, késő estére -3 és +7 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este szaladozik, vékonyodik a felhőzet. Az északkeleti tájakon előfordulhat helyenként gyenge eső. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-13 fok között alakul.

Szombaton főleg az északkeleti és délnyugati tájakon lesz párás a levegő, köd és rétegfelhőzet is képződik, ezek azonban napközben feloszlanak, zsugorodnak, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig -2 és +7 fok között valószínű.

Vasárnap a nagy területen képződő köd és rétegfelhőzet napközben ritkul, zsugorodik. Az ország nagy részén párás időre lehet számítani, de emellett lesznek naposabb területek is, északkeleten azonban egész napra beragadhat az inverziós felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, a ködös részeken szitálás előfordulhat. A délire forduló légmozgás megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-13 fok között várható.