KezdőlapBelföldTrehány villanyszerelő miatt halt meg a kisfiú

Trehány villanyszerelő miatt halt meg a kisfiú

Egy év tíz hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Veszprémi Törvényszék egy balatonalmádi villanyszerelőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt – áll a törvényszék által kiadott csütörtöki közleményben.

A férfi villanyszerelési munkát végzett egy hajmáskéri családi házban, ahol aztán egy kisfiút halálos áramütés ért. A törvényszék a döntéssel helybenhagyta a járásbíróság ítéletét. A bíróság a vádlottat a foglalkozása gyakorlásától egy év hat hónapra eltiltotta, valamint kötelezte őt a bűnügyi költség megfizetésére.

A vádirat szerint a villanyszerelői képzettséggel rendelkező 53 éves férfi a családi ház villamos hálózatának felújítását végezte egy társával, a vádlott utasítása alapján. A házban a régi villamoshálózat kialakítása áttekinthetetlen és szabálytalan volt, védőföldeléssel a hálózat nem rendelkezett. Az, hogy ezt a súlyosan veszélyeztető hálózati szerelést ki és mikor végezte, már nem tárható fel.

A felújítást végzők látták a súlyos hibákat, ám azok egy részét nem javították ki, ami miatt a fűtésrendszer, valamint a fém gázvezeték 230 V hálózati feszültség alá került. Néhány nappal később a házban egyedül tartózkodó kisfiú a fürdőkádban fürdött, miközben a kád melletti öntöttvas radiátorra akasztott, feszültség alatt álló fém fürdőszobapolchoz ért, amelynek következtében halálos áramütést szenvedett. A kisfiút az édesanyja a vízzel teli fürdőkádban fekve találta. A mentőket értesítette, akik csaknem fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a gyermeket, sikertelenül.

A munkát a kivitelezést irányító vádlottnak kellett volna ellenőrizni, amit nem teljeskörűen tett meg. Az elsőfokú ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen felmentésre, másodlagosan enyhítésre irányulóan jelentett be fellebbezést, míg az ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta. A törvényszék az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta, így az ítélet jogerős.