KezdőlapBelföldMár jövőre jön az új magyar rendszám-kombináció

Már jövőre jön az új magyar rendszám-kombináció

Jövő júniusban kerül bevezetésre Magyarországon az új rendszámformátum, amely az eddigi három betű-három szám kombinációt váltja. Az új variáció a négy betű-három szám lesz.

A három betűből, illetve három számból, egy magyar zászlóból és egy nagy H betűből álló kombinációt 1990 nyarán vezették be Magyarországon, ez kapott 2004-ben, az uniós csatlakozáskor kék alapszínt, a hazai trikolór helyét pedig a sárga EU-csillagok vették át. Egy ideje azonban már sejteni lehetett, hogy változásra készül a jogalkotó, hiszen napjainkban az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk, s már csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, ebből kifolyólag lassan elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák. Emellett a veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt, többek között ezért is indokolt az új változat bevezetése.

A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól. Ez már a Magyar Közlönyben is megjelent, tehát biztos a változás.