KezdőlapCímlapTörténelmi mérföldkőhöz érkezett II. Erzsébet

Történelmi mérföldkőhöz érkezett II. Erzsébet

Napra pontosan 68. éve koronázták meg II. Erzsébetet, így ő a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó.

„Isten óvja a királynőt” – Angliában már 68 éve. 1953. június 2-án koronázták meg II. Erzsébet királynőt, az ünnepséget másfél évnyi tervezés előzte meg, és a britek a televízión keresztül követhették.  Erzsébet 1952. február 6-án került trónra, ekkor halt meg édesapja, VI. György király. A koronázásra több mint egy évvel később, 1953. június 2-án került sor. Fülöp herceg ragaszkodott hozzá, hogy a koronázást élőben közvetítse a televízió, még az akkori miniszterelnökkel, Winston Churchillel is szembeszállt, hogy érvényesítse az akaratát. Erzsébet ekkor 26 éves volt. Ez volt az első ilyen jellegű esemény, amelyet már a tv (BBC) is közvetített, és állítólag több mint 20 millióan követték figyelemmel élőben világszerte.

Geoffrey Fisher, Canterbury érseke, az anglikán egyház elsőszámú vallási méltósága 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a fiatal uralkodó fejére a londoni Westminster-apátságban, 8250 fős meghívott, előkelő vendégsereg jelenlétében.

A templomi ceremónia után nyolc kilométeres körút következett Londonban, hogy az utcákon összegyűlt, a zuhogó esőben is kitartó, hárommilliós tömeg üdvözölhesse újonnan koronázott uralkodóját. A nap a Buckingham palota erkélyén zárult: a Királynő itt már férjével és gyerekeivel, Károly herceggel és Anna hercegnővel integetett az összegyűlt ünneplőknek.

Indirekt/Tények