KezdőlapBelföldMagyar bajnok cselgáncsos a drogos sofőr áldozata

Magyar bajnok cselgáncsos a drogos sofőr áldozata

Halálos baleset történt Csomádnál vasárnap. Mai, friss rendőrségi hír, hogy a sofőrnél THC jelenlétét mutatta ki a teszt, azaz minden jel szerint marihuánát fogyasztott vezetés előtt. Azt pedig most a Magyar Judo Szövetség jelentette be, hogy ki az áldozat.

Kábítószer hatása alatt vezetett a Csomádnál vasárnap halálos baleset okozó férfi, emiatt őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel közölte, hogy a 20 éves férfi szervezetében a helyszíni mintavétel mutatta ki a THC – a marihuána hatóanyagaként ismert szer – nyomát. A sofőr őrbottyáni lakásán egy mosókapszulás dobozban 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint két őrlőt és egy digitális mérleget is lefoglaltak a rendőrök.

Vasárnap délután frontálisan karambolozott egy személygépkocsi egy előzni próbáló autóval Csomádnál. A balesetben egy 58 éves mogyoródi asszony meghalt, utasa, egy 61 éves budapesti férfi súlyos, az előzést végző sofőr pedig könnyű sérülést szenvedett.

A baleset áldozata Tamás Ibolya, a Bp. Spartacus, majd az UTE versenyzője, a magyar judosport jelentős alakja. A magyar világbajnok (2010-ben, a budapesti IJF Masters-világbajnokságon szerezte a címet) életéért hiába küzdöttek a mentők, már nem tudtak segíteni rajta. Férjét, Illés Sándor judoedzőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A halálhírt a Magyar Judo Szövetség erősítette meg:

Tamás (Kékes) Ibolya 1984-ben szerezte meg első felnőtt egyéni magyar bajnoki címét, 1987-ben hetedik helyezést ért el az esseni világbajnokságon, abban az évben őt választották a magyar judosport első női Év sportolójának. Pályafutása során tizenegy alkalommal nyerte el a magyar bajnoki címet (ezzel a nőknél az örökrangsor második helyén áll Gránicz Éva mögött), utoljára 2009-ben állhatott a dobogó legfelső fokára. 2010-ben részt vett a budapesti IJF Masters-világbajnokságon, amelyen aranyérmet szerzett. Ibi soha, egyetlen pillanatra sem szakadt el szeretett sportágától, egyesületében a fiatalok felkészülését segítette, és minden évben részt vett a hazai világversenyek, világ- és Európa-bajnokságok, Hungária-kupák, Grand Prix-k és Grand Slamek rendezésében – írja weboldalán a szövetség.