KezdőlapBelföldCsilipalántát és uborkát ültet a közmunkán Hadházy Ákos

Csilipalántát és uborkát ültet a közmunkán Hadházy Ákos

Zakóban és nyakkendőben szoktuk meg az országgyűlésben Hadházy Ákost, a független képviselő azonban egy időre lecserélte parlamenti munkaruháját a kétkezi melósok kantáros nadrágjára. Hetente egy napot ugyanis egy szekszárdi kertészetben tölt el, mert 30 nap közmunkára ítélte a bíróság a tavalyi, dudálós tüntetés szervezéséért.

A Blikk Hadházy új munkahelyén próbálta felderíteni, hogy a honatya miként látja el feladatait, illetve mennyire elégedettek vele.

– Reggel 200 csilipalántát ültettünk egy kolléganőmmel, pár órával később pedig átjöttünk az egyik melegházba, ahol a frissen telepített uborkákat kötözzük fel – vágott bele a közepébe a politikus, aki a nyakában kötözőmadzaggal fogadott minket a fóliasátor előtt, ami alatt közel 30 fok van.

– Ez nem is olyan könnyű munka. Órákon át görnyedni a palánták felett, ebben a korban már kikészül az ember dereka – mondta Hadházy, aki eközben már a rábízott sor utolsó palántáit kötözgette.

A képviselőnek hetente legalább egy napot kell dolgoznia, ez általában hétfő, ilyenkor reggel fél 8-tól délután fél 2-ig tart a munkaidő.

– Meg vagyunk elégedve Ákos munkájával, bár a kolléganők kétségtelenül ügyesebben csomózzák a kötelet – árulta el a kertészet egyik, a neve elhallgatását kérő vezetője, aki közben határozottan utasítgatta a létra tetején kissé reszketeg lábbal egyensúlyozó Hadházyt. – Tekerd át még egyszer felül, most húzd át alatta, most megint fölfelé, és lefelé álljon a masni, erősen meghúzod, és már kész is! – sorjáztak az utasítások a képviselőnek.

A politikus láthatóan igyekszik nem kilógni a munkatársai közül. Reggel pontosan érkezik az eligazításra, ezután rögtön nekikezd a növények ápolásának. – Tíz óra körül van egy kis szünet, de én nem is eszem semmit, egy üveg víz van nálam, abból kortyolgatok itt a melegben. Bár fáradságos a munka, ám igazi kikapcsolódás a politikusi hétköznapok mellett. Míg állatorvosként csak napok múlva érzékelem a munkám hasznát, politikusként pedig akár évekkel később, itt viszont a sor végén hátrafordulok, látom, hogy mit alkottam, valamit sikerült megteremteni – mondta lihegve Hadházy.

A Blikk kérdésére, tudja-e palántakötözés közben végezni a parlamenti munkáját, mosolyogva válaszolt:

– Nincs megtiltva a telefonálás, ha szükséges, fel tudom venni. De itt az uborka a legfontosabb, és nyilván nem fogom parlamenti ügyek intézésével lassítani a munkámat.

Indirekt/Blikk