KezdőlapCímlapVajna Timi felszámolja Andy Vajna örökségét

Vajna Timi felszámolja Andy Vajna örökségét

Több mint négy éve hunyt el Andy Vajna. Az özvegye, Vajna Tímea szívében örökké él majd volt férje, de az Amerikában élő egykori modellt egyre kevesebb szál köti annak egykori érdekeltségeihez. A Blikk információi szerint a milliárdos örökösnő az utolsó magyar szálat is készül elvarrni: nemrégiben Magyarországon járt, hogy a Nobu nevű étteremben lévő részesedésétől is megváljon.

– Vajna Tímea szeretne kiszállni a Nobuból, és teljesen fel akarja számolni az összes magyarországi üzleti kötődését. Emellett – úgy tudom – az őt tanácsadóként segítő vőlegénye, Zoltán szintén megszünteti a kapcsolatot a céggel. Tímea az amerikai cégtársával, Samuel Russel Falconellóval tárgyal a tulajdonosváltásról – árulta el üzleti körökben bennfentes informátor, miután a Blikk megtudta, hogy Tímea nemrég titokban Magyarországon járt, hogy rendezze az itthoni pénzügyeit.

Ebből már nem sok van, hiszen a korábbi tizenegy céges kötődéséből mára összesen egy maradt, ez pedig éppen a Nobu nevű budapesti luxusétterem, amelynek egyik tulajdonosa. A Bank360 szakembere szerint az özvegy bonyolultnak tűnő tulajdonosi szerkezet révén kötődik a budapesti éltteremhez.

– A Nobu nevű éttermet üzemeltető BUNO Vendéglátóipari Kft. egyik tulajdonosa az AV Investments Kft., amelynek egyik vezető tisztségviselője Vajna Tímea. Az AV Investment Kft. tulajdonosa pedig a Cinergi Entertainment LLC, amely egy Las Vegasban székelő cég, ahol Tímea Falconellóval együtt vezető tisztséget tölt be – kapták a magyarázatot a szakembertől, aki arra is rávilágított, hogy Tímea az utóbbi években minden más olyan cégrészt eladott, amelyhez korábban köze volt.

Vajna Tímea üzleti döntése érthető, mivel már korábban egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államokban tervezi a jövőjét, közel két éve Beverly Hills tetején vett egy közel kétmilliárd forintot érő, hétszobás luxusvillát, amelynek egyik helyisége – ha minden az özvegy tervei szerint alakul, és sikeres lesz a lombikprogram – nemsokára talán az első gyermekének adhat otthont.

Indirekt/Blikk