KezdőlapBelföldBorzalom: szexuális zaklatta ápolója a fogyatékos lányt

Borzalom: szexuális zaklatta ápolója a fogyatékos lányt

Aligha létezhet nagyobb aljasság egy beteg, kiszolgáltatott helyzetben élő gyermek kihasználásánál. Márpedig egy összetört édesanya pont egy ilyen eset miatt fordult a Blikkhez. Dolacsek Tímea igazságot szeretne, illetve méltó elhelyezést kislányának, a most 16 éves Szirkának.

Három éve a középsúlyos értelmi fogyatékos lányt egy gyermekotthon ápolója szexuálisan zaklatta. A szörnyű eset rendszerszintű problémákra is rávilágít: az anya szerint Szirka helyhiány miatt került javítóintézetbe egy egészségügyi ellátást is biztosító intézmény helyett.

– Négy év borzalmat kellene pszichológussal feldolgozni Szirkának, hogy az állapota javulhasson – mondta a Blikknek Dolacsek Tímea. Szirka – mint azt szakértők is megállapították – nehezen kommunikál, az iskolában sem tudják feleltetni, vizsgáztatni, ezért az oktatása 2020-ban megszakadt. A lány a beszélgetések alatt csapong, a viselkedése kiszámíthatatlan.

– A kislányomnak volt egy alapbetegsége, felmerült az autizmus és egy nagyon enyhe fogyaték, ezért rengeteg vizsgálatra vittem, hogy kiderüljön, mi a baj. 2018-ban itthon kapott egy nagyon súlyos epilepsziás rohamot. A Heim Pál kórházban kezelték, ahol lumbálták, mert agyvelőgyulladásra gyanakodtak. Nagyon sok gyógyszert kipróbáltak rajta, amitől a mentális állapota rohamosan romlott. Folyamatosan vitt minket a mentő a kórházba.

Az anya elmondása szerint lánya ez idő alatt megjárta a pszichiátriát, majd bevitték a Kornis Klára Gyermekotthonba.

– Ez automatikusan azzal járt, hogy gyámot rendeltek ki a lányomnak, mint minden olyan gyereknek, aki ilyen intézménybe kerül. Amikor bementem Szirkához, elborzadtam, hogy a lányom javítóintézetbe került. Drogfüggő, prostituált fiatalkorú bűnözők közé. Szirka zokogva kérte, hogy tegyek valamit, mert megölik a többiek. Összevissza volt verve, a teste tele volt sebekkel, kék-zöld foltokkal. Számon kértem a nevelőt, aki azt felelte, Szirka védje meg magát, ahogy tudja – magyarázta feldúltan az anya.

Végül az is kiderült, hogy Szirkát szexuálisan molesztálta az egyik ápoló. Az egyik nevelő látta, hogy a férfi Szirka mellét fogdossa a póló alatt, majd ráhajol a gyermekre. Szirka szerint az ápoló a nadrágjába is benyúlt. A gyám a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lapunkkal közölte: befejezték a nyomozást, az iratokat pedig idén március 10-én vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészségtől azt válaszolták kérdéseinkre, hogy szexuális erőszak minősített esete miatt folyik az eljárás, amelynek egy gyanúsítottja van. Kerestük Szirka gyámját is, aki azt közölte, nem nyilatkozhat. Ezután a területi gyermekvédelmi szolgálathoz fordultunk, ahonnan többek közt azt szeretnénk megtudni, mi lett a büntetőeljárás alatt álló ápolóval. Eddig nem érkezett válasz.

Mivel az anya az egészségügyet felügyelő kormányzati szervektől is próbált segítséget kérni, ezért kérdéseket tettünk fel a Belügyminisztériumnak is. Válaszukban azt közölték, hogy „2020. november 6-án az Emberi Erőforrás Minisztériumához (EMMI), 2022. augusztus 15-én pedig a Belügyminisztériumhoz (BM) érkezett beadvány. Az EMMI megtette a szükséges intézkedéseket, és azokról részletesen tájékoztatta a beadvány előterjesztőjét”.

A BM hiánypótlást kért a beadvány előterjesztőjétől (az anyától – A szerző), mert a kirendelt gyám miatt neki nem volt a meghatalmazása alkalmas arra, hogy a kiskorú képviseletét ellássa. „A hiánypótlási felhívásnak azonban a beadvány előterjesztője a mai napig nem tett eleget” – tették hozzá. Ami nem meglepő, hiszen az anya addig, amíg kirendelt gyámja van a lányának, nem tud ilyet beadni.