KezdőlapCímlapSokkoló: pánikrohamot kapott a víz alatt az Exatlon All Stars versenyzője

Sokkoló: pánikrohamot kapott a víz alatt az Exatlon All Stars versenyzője

Pánikrohamot kapott a medencében Szabó-Thomka Hanna.

Az Exatlon Hungary All Star Kihívók csapatának erőssége egy három évvel ezelőtti fulladásos élmény miatt annyira rosszul lett az egyik vizes pályán, hogy fel is adta a futamot.

– Ahogy a bánya pályán megérkeztem a medencébe, majd le kellett merülnöm, bennem fel sem vetődött, hogy ebből problémám lehet, hiszen előzetesen annyira egyértelmű volt a feladat. A csúszdától kicsit tartottam, de az egyáltalán nem volt ijesztő, a medencébe érve viszont le sem mentem teljesen a víz alá, rögtön feljöttem, és azt éreztem, képtelen vagyok még egyszer lemerülni – kezdte Hanna, aki annyira megijedt, hogy képtelen volt tovább versenyzeni.

– Eluralkodott rajtam a félelem. Azóta sem értem, mert sosem történnek ilyenek velem, és általában tisztában vagyok önmagammal – hitetlenkedett a TV2 műsorának versenyzője, aki úgy gondolja, egy régi trauma jött felszínre a medencébe érkezés pillanatában, amely már három éve, egy Balaton-átúszáson is okozott neki gondot.

– Alapvetően nem kezelem jól a vízzel kapcsolatos fulladást, ha csak ha egy filmben látom, akkor sem. Már gyerekként sem szerettem, ha lenyomnak a víz alá. De három éve tört rám először ez a pánikszerű érzés, hogy nem tudok mit csinálni és meg fogok fulladni, ha nem jutok a felszínre. Úszni nagyon szeretek és rendszeresen szoktam, de csak megbízható terepen. Nem víziszonyom van, hanem félek a víz alatt lenni – vallotta be a versenyző, akit a többiek vigasztaltak a sikertelen futam után.

Indirekt/Blikk