KezdőlapCímlapÉletmentő műtét: Young G. feleségének eltávolították a méhét

Életmentő műtét: Young G. feleségének eltávolították a méhét

Young G felesége méheltávolító műtéten esett át; most úgy érzi, másokon szeretne segíteni a történetével.

A rapper, Young G párjának kálváriája még a terhessége alatt kezdődött: a 25. héten méhszájseb miatt került kórházba, ahol daganatot találtak a méhszáján. A szövettan eredménye rosszindulatú daganatot mutatott, azóta pedig többször is műtötték.

Mészáros Norinának most újra a kórházba kellett vonulnia, január 18-án egy nagy műtététen esett át: a beavatkozás során eltávolították a méhét. A fiatal édesanya az érzéseit pár nappal később egy Instagram-bejegyzésben osztotta meg:

A képen egy Nő van, aki félt. Akire azt hiszik erős, de már nem érezte magát annak, elfogyott az ereje. Akinek lassan 1 éve tart a harca. Akinek a kislányával kéne otthon lennie, de egy életmentő műtéten vett részt, amiről már október óta tud – kezdte Norina a bejegyzésében.

Elbúcsúztam a méhemtől, nem lehet már több kisbabám, pedig szerettem volna! Szerencsésnek tartom magam, hiszen tavaly májusban megszületett az a gyermek, akire mindig is vágytam, ő az életem értelme! A gyermekem erőt adott, hiszen szüksége van rám, még fel kell nevelnem! Voltak pokoli nehéz pillanataim, amikor őrlődtem, haragudtam a világra és folyton azt kérdeztem, miért én? Nem érdemlem ezt meg, de elfogadtam, körülbelül 2 hete vagyok jól lelkileg, amit a páromnak köszönhetek!– olvasható a bejegyzésében.

Béci felesége hozzátette: nem tudta, hogy beszéljen-e a megpróbáltatásairól, ám úgy érzi, újjászületett, elfogadta a sorsát, és szeretne segíteni másokon a történetével.

1 hétig leszek bent a kórházban, bevallom őszintén, rettenetes fájdalommal jár ez az egész, de a lelki része még nehezebb VOLT! Végigcsinálom, mert várnak otthon– fejezte be a bejegyzését Norina.

Norina ezt követően Instagram sztoriban válaszolt néhány kérdésre, többek között arra is, miként tudja feldolgozni a vele történteket:

„Amikor megtudtam, ez volt a legnehezebb! Nagyon nehéz volt a terhességem, és így is azt mondtam, bármikor újracsinálnám, és minimum egy testvért pluszban Napsin kívül nagyon-nagyon szeretnék! Imádtam a várandósságot, csodálatos érzés! Amikor megtudtam, hogy Wertheim-em (méheltávolításom) lesz, összerogytam a férjemmel és zokogtunk órákig, napokig, hetekig, ez októberben történt! Aztán átkattan az agyam, miután meggyászoltam a méhem, hogy kaptam egy csodát az élettől, és őt fel kell nevelnem! És hálás vagyok érte! Ezután is sokszor volt mélypontom, amit nem akartam mutatni Rebikémnek. Voltak rossz gondolataink, de a három és fél hónap alatt úgy gondolom, nem sokszor fordult elő a halál gondolata” – fogalmazott a 24 órán át elérhető történetében Norina.

Indirekt/Blikk