KezdőlapCímlapSaját magának akart bizonyítani az Exatlon All Star női győztese

Saját magának akart bizonyítani az Exatlon All Star női győztese

Tulajdonképpen címet védett az Exatlojn Hungary All Star évadának női bajnoka: Szente Gréta nyerte ugyanis a TV2 sportreality-jében a hölgyek versenyét, a Kihívók csapatát erősítő amatőr sportoló az előző évadban végzett az élen.

– A tavalyi győzelmem is akkor tudatosult bennem igazán, amikor láttam a tévében. Eddig próbáltam titkolni, de a családom jól ismer, így rájöttek – árulta el Gréta, és nem is titkolta a Blikknek, hogy volt benne némi félsz a többiek teljesítményét illetően.

– Voltak bennem kételyek, nem találtam a helyem, eleinte nem tudtam, valóban szeretnék-e itt lenni. Aztán nagyon megszerettem a csapatot. Hajlamos vagyok a vereségeket tragikusan szemlélni, folyamatosan bennem volt, hogy nem vagyok elég jó… Sikerült ezt átfordítani magamban, és arra koncentrálni, hogy fejlődjek. Mindenkitől kaptam egy-egy jó mondatot, jól esett, hogy szurkolnak, tanácsokat adnak. Szerintem azért is sikerült nyernem, mert jól tudtam alkalmazkodni és hallgattam a többiekre – gondolkodott el az immáron kétszeres bajnok Gréta, akinek jelentős összeg ütötte a markát viszonylag rövid időn belül: 30 millió forintot zsebelt be a két sikerrel.

– Nem gondolkodtam még el komolyabban azon, mire költöm a pénzt – vallotta be Gréta. – Szeretném befektetni, hogy ne azon kapjam magam, hogy csak költöm, költöm…

A férfiak versenyébena a Bajnokok csapatot erősítő Jósa Danny lett a legjobb, aki a tavalyi győztes Bálintot verte meg a döntőben.

Indirekt/Blikk