KezdőlapCímlapKórházba került kislányáért aggódik Young G.

Kórházba került kislányáért aggódik Young G.

Újra kórházban van Mészáros Norina, de ezúttal nem önmaga, hanem a kislánya miatt, aki egy komoly fertőzéssel került be. Most elmondta, milyen Rebeka állapota.

Young G Béci és párja, Mészáros Norina sok mindent megéltek az elmúlt hónapokban. Méhnyakrákkal kellett műteni az édesanyát mindössze 30 évesen: eltávolították a méhét, így soha többé nem lehet gyermeke. A lábadozás közben megkapták a szövettan eredményét, ami kimutatta, hogy nincs szükség utókezelésre, ezért fellélegezhettek. Azonban tegnap ismét történt valami megrázó velük: majd’ egyéves kislányukat sürgősen kórházba kellett szállítani egy fertőzés miatt.

„Sokan érdeklődtök Rebeka iránt… Sajnos, húgyuti fertőzése van, így bent kell maradnunk jó pár napig a Heim Pál Kórházban, hisz vénásan kap antibiotikumot és infúziót a lányunk! Nem az orvosunk derítette ki a problémát, hanem anyai és apai megérzésünk, hogy itt más a baj a kis megfázáson és fülgyulladáson kívül. Konkrétan ezek nincsenek, ezt kijelentette a kórházban lévő fül-orr-gégész” – mesélte követőinek Norina, aki bent maradt a kicsivel.

Most szintén a 24 óráig elérhető Instagram-történetében adott hírt Rebeka állapotáról. Elmondása szerint jobb a kedve, sok folyadékot iszik és nagyon ügyes. A gyulladása nem kicsi, viszont azzal biztatja magát, hogy minden rendben lesz, mivel a kislányoknál gyakori ez húgyuti fertőzés. Elárulta: azért próbál másoknak segíteni ezzel, mert a vese akár le is állhat, ha a betegséget nem időben kezelik.

Képzeljétek el, Rebeka olyan ügyes, hogy ma már nem kap infúziót, mert nagyon sokat iszik. Egy litert meg kell innia és már 850 ml-nél járunk. Nagyon meg van dicsérve, mert más kisbaba ilyenkor általában három napig kap infúziót, mert nem eszik, nem iszik. Ilyen probléma nálunk nincsen – mondta mosolyogva az anyuka. A kis Rebekát Béci is meglátogatta a kórházban, sőt, egy aprósággal is kedveskedett neki:

„Eljöttem meglátogatni az én kisebbik hősömet! Szedtem neki virágot, aminek nagyon örült” – olvasható a közösségi oldalára feltöltött képénél, melyen már mosolyog a kislány.