KezdőlapCímlapGyász: elhunyt az imádott színésznő

Gyász: elhunyt az imádott színésznő

Nem csak színpadi és filmes színészként, de szinkronszínészként is rengeteget dolgozott.

70 éves korában meghalt Velez Olívia színésznő – írja a szinhaz.online.

Velez Olívia 1951. május 8-án született. A középiskola elvégzése után egy szegedi pantomimtársulatnál helyezkedett el, majd 1975-ben Békés András osztályában szerezte meg a színészdiplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Egy osztályba járt Gyabronka Józseffel és Menszátor Magdolnával.

A főiskola utána a kaposvári Csiky Gergely Színház szerződtette, ahol olyan színházi szerepekben volt látható, mint Sarlotta Ivanovna a Cseresznyéskertben vagy a Rokonok Magdalénája.

1979-1986 között a MAFILM társulatának a tagja volt. 1976-ban kötött házasságot Vámos László rendezővel, akitől két lánya született.

1974-ben az Aranyborjú című filmben találkozhattak vele a nézők. 1978-ban a Mire megvénülünk című hazai televíziós sorozatban alakította Czipra karakterét. Ugyanebben az évben a filmvászonra vitt Lear király című filmben Cordeliát játszotta. 1980-ban a Éljen az egyenlőség! című tévéjátékban Ilka szerepét játszotta. A színjátszás mellett szinkronizált is.