KezdőlapCímlapÉvtizedeket fiatalodott Gregor Bernadett

Évtizedeket fiatalodott Gregor Bernadett

Micsoda megújulás! Évtizedeket fiatalodott Gregor Bernadett.

Az Újszínház színésznője lefogyott, levágatta a haját, az öltözködési stílusát is megváltoztatta, láthatóan sugárzik és tele van energiával. Vajon mi okozta ezt a hatalmas változást?

– Semmilyen nagy titok nincs ebben, egyszerűen az dob fel ennyire, hogy végre újra dolgozhatok. A munka ad nekem ekkorra lökést, úgy érzem magam, mint egy versenyló, amely újra kiszabadult a karámból – nevetett a Jászai Mari-díjas színésznő, akinek nem csak a induló színházi próbák adtak feladatot. Fizikailag is össze kellett szednie magát, mert többek között A kegyelmesasszony portréja vagy a Kék róka című előadásokban is szexi dívákat játszik, a leállás alatt azonban kissé elengedte magát.

– Amikor folyamatosan előadások vannak, az embert motiválja, hogy bele kell férnie a fellépőruhákba, és persze az együtt öltöző színésznők is méregetik egymást, emiatt jobban odafigyelnek. Ennek hatása azonban nem tartott sokáig. Már tavasszal feljött rám pár kiló, nem éreztem teljesen jól magam, aztán jött az igazi sokk, amikor vettem egy szobamérleget, és ráálltam. Nyolc kilóval mutatott többet, mint kellene – emlékezett vissza Bernadett, aki, ha igazán formában van, sosem több hatvan kilónál.

– Be kell vallanom, fogyitótabletta-függő vagyok, csakis azzal megy a fogyás. Persze, emellett rá kellett kényszerítenem magam a mozgásra is, ami ellenkezik a természetemmel, nem vagyok egy sportos alkat – nevetett a színésznő, aki már kutyát is futócipőben sétáltat, a szobabiciklije pedig már nem a vizes ruhák száradására szolgál. Ám Gregor Bernadett nem csak e tekintetben változott meg: amióta levágatta a haját, szívesebben vesz fel elegánsabb ruhákat is.

– Évekig öltözködtem indiai boltból, imádtam azokat a színes, hosszú, száriszerű ruhákat, ám valahogy azt kezdtem érezni, hogy ezzel az új frizurával már másra vágyom. Egy 350 literes zsákot pakoltam tele azokkal a ruhákkal, amelyeket már nem fogok hordani, sokkal letisztultabb, visszafogottabb stílusra vágytam – vallotta be Gregor Bernadett, aki azt vallja, jelenleg mind a munkahelyén, mint a saját bőrében a helyén van és tökéletes jól érzi magát.

Indirekt/Blikk