KezdőlapCímlapElhunyt a Jóbarátok sztárja, így búcsúzik tőle Jennifer Aniston

Elhunyt a Jóbarátok sztárja, így búcsúzik tőle Jennifer Aniston

Meghalt a Jóbarátok sztárja, James Michael Tyler. A sorozat Günthere 59 éves volt, s még 2018-ban diagnosztizáltak nála prosztatarákot.

Tyler halálhírért a menedzsere közölte. Tyler vasárnap, békés körülmények között hunyt el Los Angeles-i otthonában – adta hírül a BBC.

Tyler már a szereplőket újra összehozó Jóbarátok: Újra együtt forgatásán sem tudott részt venni, csak videón keresztül jelentkezett be. Ekkor elmondta, hogy 2018-ban, egy rutinvizsgálat során derült ki a betegsége, ami a csontjaira is átterjedt, így a reunion idején már járni sem tudott.

A menedzsere megható sorokkal emlékezett meg a színészről: „Ha egyszer is találkoztál vele, szerezték magadnak egy barátot egy életre” – írta, hozzátéve: a színészt életének szerelme, a felesége, Jennifer Caro is gyászolja.

„Hogy annyi embernek segítsen, ahánynak csak tud, bátran megosztotta a történetét a világgal, és kampányt folytatott azért, hogy a férfiak már 40 éves korukban teszteltessék magukat” – írja a menedzser.

Tyler egyébként 150 epizódon át szerepelt a Jóbarátok című sorozatban: ő volt az, aki végig, de titokban szerelmes volt a Jennifer Aniston által megformált Rachelbe.

„A világ úgy ismerte őt, mint Günthert, a hetedik jóbarátot, de a szerettei számára Michael színész, zenész, rákellenes nagykövet és szerető férj volt” – írta a BBC.

A színészről az Instagram-oldalán Jennifer Aniston is megemlékezett, posztjában azt írva:

„A barátok nem lettek volna ugyanolyanok nélküled. Köszönjük a sok nevetést, amit a műsorba és mindannyiunk életébe elhoztál. Nagyon fogsz hiányozni” – írta a színésznő.

Indirekt/Blikk