KezdőlapCímlapDani a ValóVilág történetének legszorosabb párbajában maradt alul Márióval szemben

Dani a ValóVilág történetének legszorosabb párbajában maradt alul Márióval szemben

A ValóVilág történetének egyik legszorosabb párbaja után a nézők szavazatai alapján végül VV Márió költözhetett vissza a luxusbörtönbe.

A ValóVilág 11. évadának hatodik párbaja minden nézőből nagy izgalmakat váltott ki. hiszen VV Dani és VV Márió összecsapása annyira szoros volt, hogy az utolsó pillanatig számított az összes szavazat. Végül ugyan Daninak kellett távoznia a villából, mégsem kell szégyenkeznie, hiszen a szavazatok 49,11 százalékával ő rendelkezett.

VV Dani villabéli társa VV Melina nagyon nehéz perceket élt át, amikor VV Márió nyitott be az ajtón:

Hát, én ezt nem értem – jelentette ki összetörve VV Melina, miután megtudta, hogy párja nem folytatja a versenyt. Annál nagyobb volt az öröm VV Lissza esetében, aki VV Márióval fonta szorosabbra a kapcsolatát a villában.