KezdőlapCímlapBusszal karambolozott Baukó Éva

Busszal karambolozott Baukó Éva

Szinte totálkárosra tört Baukó Éva autója, aki egy busszal ütközött szerdán. A ValóVilág egykori sztárja a Bosnyák téren parkolt, majd mikor szeretett volna elindulni és s besorolni a sávjába, megtörtént a baj.

– A padkára álltam fel, ott így szabályos. Amikor indultam, indexeltem, majd kimentem, mivel nem jött semmi. A másik sávban jött a busz, amelynek sofőrje egyszerűen rám húzta a kormányt – kezdte lapunknak Éva.

– Egyetlen szerencse volt, hogy senki nem sérült meg a balesetben, de mivel a buszos nem ismerte el a felelősségét, rendőrt kellett hívni. Két járókelő is végignézte a balesetet, és bizonyította, hogy nem én hibáztam. A rendőrök felvették a vallomásokat, úgyhogy várom a következő lépést. Az autóm eleje teljesen összetört, bár hazáig elgurulhattam vele, nem is értem hogyan volt lélekjelenlétem a baleset után kocsiba ülni és vezetni. A testvérem nagyon rendes volt, mert adott nekem egy kölcsönautót, most azzal járok, amíg meg nem javítják az enyémet. Az első becslések szerint nagyjából egymillió forint a kár, és ki tudja mikor fizet a biztosító.