KezdőlapCímlapTragédia: legyőzte a rák a 37 éves sorozatsztárt

Tragédia: legyőzte a rák a 37 éves sorozatsztárt

Marnie Schulenburg évek óta mellrákkal küzdött. Halálhírét férje is megerősítette.

Kedden, New Yorkban elhunyt tengerentúli televíziózás két fontos szappanoperája, az As the World Turns (1956-2010), illetve a One Life to Live (1968-2012) utolsó évadainak sztárja, a korábban Emmy-re is jelölt Marnie Schulenburg, írta meg a Variety.

Az évek óta mellrákkal küzdő Schulenburg halálhírét a színésznő férje, az Utódlás című HBO-sorozattal ismertté vált Zack Robidas a Facebookon erősítette meg a hírt, illetve köszönetet mondott a rajongóknak is, amiért a diagnózis megszületése óta folyamatos támogatták párját.

Úgy döntöttünk, hogy vakhittel győzzük le a diagnózist. Csak a jövőről beszéltünk, és csak előre tekintettünk. Nem tudom, hogy ez volt-e a helyes döntés, de csak erről tudtuk, hogyan kell csinálni – írta Robidas.

Marnie Schulenburg a Rejtély (Fringe), a Manhattan Love Story, illetve a Sherlock és Watson néhány epizódjában is játszott, utoljára a City on the Hill harmadik évadában tűnik majd fel.