Foglalkoztatja az elmúlás gondolata Forgács Gábort, amióta kétszer is meg kellett küzdenie a rákkal. A népszerű színész humorista a Húzós podcast Rónai Egonnal című műsorban elmondta, nem veszítette el jókedvét, próbálja mindenben megtalálni az örömöt.
Szerinte ugyanis ha kétségbeesik, ha nem, a betegség úgysem válogat. Ám amíg él, próbál boldog lenni és élvezni a hátralévő időt. Tudja, végleg már sosem gyógyul meg, ezért megírta a végrendeletét, és arról is tájékoztatta a szeretteit, mi történjen, ha majd távozik az élők soraiból, és milyen temetése legyen. Fontos számára, hogy a porhüvelyével mi történik, azzal azonban egyáltalán nem törődik, hogy mennyire marad majd meg az emberek emlékezetében.
– Ez egy rettentő szeretni való és érdekes, jópofa élet volt, ám engem is ugyanúgy el fognak felejteni, mint bárki mást. De nem baj – jelentette ki Forgács Gábor Húzós podcast Rónai Egonnal című műsorban, amely ma estétől látható az ATV YouTube-csatornáján. A népszerű színész azt is elárulta, milyen temetést szeretne.
– Arról már végrendelkeztem, hogy én szórást kérek. Nekem ne mászkáljanak ki a temetőbe, hogy így néz ki most Forgács Gábor sírja, ettől ódzkodom – vallotta be, aki hozzátette, a szerettei eleinte furcsállották a döntését.
– Először kicsit hadakoztak ellene, de aztán tudomásul vették, már le is van adva közjegyzőnél. Nem volt bajom ezzel, boldogan aláírtam, tudomásul vettük – magyarázta a nemrég a hetvenötödik születésnapját ünneplő sztár, aki szerint az ő korában már el kell fogadni azt a tényt, hogy nem egészséges. A kérdés csak az, ha támad a kór, akkor azt hogyan fogadja az ember.
– A test öregszik, az agy is öregszik, mert felejtesz. Nem azt felejted el, mi volt tíz évvel ezelőtt, hanem azt, hogy mi volt két perce, miért jöttél ki a konyhába, miért jöttél ki a spájzba. Vannak bennem ilyen boldogságpirulák. Állok a villamoson, nézek ki az ablakon és akkor elönt a boldogság, hogy de jó, egészséges a gyerekem, az unokáim, a párom, mindenki. Igaz, nekem van egy „apró” problémám, rákos vagyok, nagy dolog… De kellek, hívnak, dolgozom, szeretek olvasni – írta le a daganatos betegségével kapcsolatos hozzáállását a színész.
– Az ember egyszer csak beteg lesz. Él, ameddig él, mert innen élve még senki nem szabadult, de előjönnek a különböző nyavalyák. Ha mázlista, mint én, akkor hetvenkét, hetvenhárom éves korában jön elő. Ha nem csinál belőle nagy ügyet, hanem természetesnek veszi, akkor sikerül megúsznia két darab öt per ötös apró sejtes gyors lefolyású rákot, legalábbis egy darabig – mondta Forgács, aki ugyan folyamatosan múlt időben beszélt az életéről, nem írta le magát. Sőt, kifejezetten jól van.
– Nekem a kettőből az egyikbe már régen illett volna belehalnom, de jól vagyok, nincsenek fájdalmaim, kiváló gyógyszereket kapok, amik nem gyógyítanak meg, csak lelassítják a folyamatokat – árulta el, majd megosztotta, mi a titka annak, hogy nem retteg a végtől.
– Én szerettem magamat, én szerettem azt az életet, amit éltem. Szerettem azt is, amikor irodagép-műszerész voltam, akkor is, amikor előadóművész voltam, amikor színész voltam és akkor is szerettem, amikor most főleg a szinkronból élek.
