KezdőlapCímlapBetegen készül a premierjére Bátyai Éva

Betegen készül a premierjére Bátyai Éva

Egy főpróbahét mindig kimerítő időszak egy színész számára, Bátyai Éva azonban az elmúlt egy hétben otthon sem tudott pihenni.

Az Újszínház színésznője a két kisfiát ápolta otthon, miközben ő is küszködött. Még az inhalálást is bevetette, hogy végig tudja csinálni a próbafolyamatot és az előadásait.

– Ismét hazahoztak valami nyavalyát, és ez ilyenkor azt jelenti, hogy a betegség az egész családon keresztülmegy. Ilyen egy anyuka élete, de bevallom, ez most húzósabb volt a premier miatt – árulta el két köhögés között Bátyai Éva, aki általában próbál gyógyszer nélkül jobban lenni.

– A férjem állatorvos ugyan, de az emberi test alapjaival is tisztában van, így ilyenkor mindig figyeli, mi a helyzet. Persze, van az a pont, amikor már el kell menni az orvoshoz és kell a gyógyszer, de amíg meg lehet oldani természetes úton, addig próbálom úgy. Megfázáskor, köhögéskor én például rendszeresen alkalmazom a Salvus-vizes inhalálást, mert segít felszakítani a dolgokat – mesélte a színésznő, aki szerint ilyen inhaláló sok kisgyerekes család birtokában van már, ám szerinte minden háztartásban elkel egy ilyen szerkezet. Ráadásul a használata közben derűs pillanatokat is okozhat az ember a kinézetével a családtagoknak.

Indirekt/Blikk