KezdőlapCímlapA 84 éves Szabó István szeretne még rendezni

A 84 éves Szabó István szeretne még rendezni

Ha a dal örök sláger lehet, akkor a film még inkább azzá válhat. Időtlenné. Az Oscar-díjas Szabó István művei nekünk magyaroknak szívfacsaró, lélekemelő mesék. A 84 esztendős rendezőóriás, az utóbbi időben a járvány miatt is visszahúzódva él.

Úgy véli, el kell fogadni az idő múlását. Szeretne még filmet csinálni, de csak olyat, amelyhez még van kellő ereje. Az mindenesetre örömmel tölti el, hogy a napokban munkássága előtt tisztelegve egy multiplex mozi kényelmében is élvezhetjük a művészi képsorait csodás filmjeit.

Azt írta egyszer Szabó István, az egyik legnépszerűbb filmje, a Redl ezredes kapcsán: „Az út, amely a mindennapi árulásokon át vezet felfelé, kialakít egy önmaga által bezárt embert…”

Nos, akik ismerik az élettörténetét, sok mindent belegondolhatnak a mondataiba. A Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó, aki a Mephisto című filmjével Oscar-díjat nyert 1982-ben a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, végigdolgozta az egész életét. Alkotott, mély gondolatokkal és felkavaró képekkel ajándékozta meg a közönséget. Ám az utóbbi időben szinte eltűnt a nyilvánosság elől. Legutóbbi filmje, a Zárójelentés 2020. februárjában került a mozikba, zajos sikerrel, hogy aztán a világjárvány elhalkítson mindent és mindenkit.

– A Zárójelentés a csodálatos színészek miatt is többet érdemelt volna – mondta a Blikknek Szabó István. – Klaus Maria Brandauer, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly, Stohl András és a többiek valóban közönségszórakoztató, élményszámba menő produkciót nyújtottak. Ezt jól mutatta, hogy egy hónap alatt nagyjából harmincezren nézték meg a hazai mozikban a filmet. Aztán jött a Covid-járvány, és szinte megállt a világ. Onnantól kezdve pedig mintha elfelejtették volna a Zárójelentést a hazai filmszínházak.

A rendező most mégis visszakap valamit a sorstól – még ha nem is a Zárójelentést. Merthogy ez a film nem szerepel a Cinema Mom Mozi programján, másik hét Szabó alkotás viszont igen! Március 24-től minden nap a rendező zseni korábbi művei szórakoztathatják az érdeklődőket egy héten át. Hét nap, hét zseniális Szabó István-film!

– Meglepve hallottam ezt a hírt, s bevallom jól esett – folytatta a rendező. – Nem tudom, mi a szokás, hogy engem illett volna-e értesíteni erről, avagy sem, de ez most nem számít. Ráadásul a Mephisto március 24-től országszerte is mozikba kerül, mégpedig digitálisan felújítva. Afféle életmű sorozat ez, nyolcvannégy évesen az ember már folyamatosan visszafelé tekint. Pedig természetes módon állandóan gondolkodom, vannak elképzeléseim, de már csak olyan filmet forgathatok, amelyhez még van erőm, olyan témát választhatok, amelyet fizikailag is megvalósíthatok. Tudomásul kell venni az idő múlását, különösen, amikor az ember kiszolgáltatottá válik, egy járvány, egy háború vagy egy baleset miatt. A feleségemnek megsérült a válla, kórházban kezelték, már szerencsére jobban van és hazajöhetett. Megpróbálunk vigyázni magunkra, csendben, visszavonultan.

Indirekt/Blikk