2022.09.25
Eufrozina, Kende
Kezdőlap Címlap Újabb legendás egykori újpesti labdarúgó hunyt el

Újabb legendás egykori újpesti labdarúgó hunyt el

 Meghalt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója.

Életének 71. évében elhunyt Tóth József, az Újpest 56-szoros válogatott labdarúgója.

Tóth József a szülővárosában, Mosonmagyaróváron kezdte a labdarúgást. Innen került először 1969-ben Pécsre, majd 1975-ben Újpestre, ahol 1984-ig 268 mérkőzésen játszott, 3 gólt szerzett.

1984-1986 között az MTK-VM színeiben szerepelt az élvonalban, majd a finn IF Kraft csapatában fejezte be a labdarúgói karrierjét. 1986 novemberétől a finn bajnoki szünet idején az Erzsébeti SMTK színeiben szerepelt a területi bajnokságban.

Több poszton is játszott, kezdetben balszélső, volt majd balösszekötő. A válogatottba már balhátvédként került be, pályafutása végén pedig középhátvéd poszton is játszott.

Remek védő volt, igazi nyerő típus, olyan, aki a védekezés mellett nagyszerűen vett részt a támadásépítésben is

A magyar válogatottban 56 alkalommal szerepelt 1974-1983 között, és 1 gólt szerzett.

Tóth az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szereplő csapat tagja volt. Kétszeres magyar bajnok (1977–78, 1978–79) és kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes (1982, 1983).

Tóth József temetéséről – a családdal egyeztetve – később intézkedik az újpesti klub.

Ahogy a Blikk alig egy hete megírta, egyre kevesebben vannak az élők sorában a 70-es évek nagy Újpestjéből, és nő a sírkertben pihenők száma. Persze, az élet rendje, hogy mindannyian elmegyünk, de abból a csapatból viszonylag sokan fiatalon hagytak itt bennünket. Bene Ferenc (62 évesen távozott, 2006), Fekete László (59, 2014), Kolár Endre (64, 2014), nemrég Törőcsik András, majd pár nappal később, július 28-án Kardos József (62) hunyt el. Egyedül Göröcs János élt meg szép kort az újpesti aranycsapatból, ő 80 évesen halt meg 2020-ban.