KezdőlapCímlapSírva jelentette be a visszavonulását a Barcelona argentin sztárja

Sírva jelentette be a visszavonulását a Barcelona argentin sztárja

Sergio Agüerónál hónappal ezelőtt jelentkeztek komoly szívproblémák, és az orvosok javaslatára, akik számára a legjobbat akarták, végül tíz nappal ezelőtt meghozta azt a döntést, hogy befejezi a futballt.

Szívproblémái miatt 33 évesen bejelentette visszavonulását Sergio Agüero, az FC Barcelona argentin válogatott labdarúgója.

A spanyol sportsajtóban már hétfőn megjelent: az egyesület szervezésében a hét közepén a játékos jövőjét illetően bejelentésre készül. Erre a Camp Nou lelátóján felállított ideiglenes pódiumon került sor, Joan Laporta klubelnök társaságában. Az eseményen a családtagok mellett részt vettek további barcelonai vezetők, valamint Xavi Hernández edző és az első keret játékosai, akik kedden Rijádban léptek pályára, ahol 1-1-es állást követően a tizenegyespárbajban 4-2-re alulmaradtak az argentin Boca Juniorsszal szemben a Maradona Kupa-gálamérkőzésén.

Korábbi angol klubját, a Manchester Cityt Txiki Begiristain mellett az edző, Josep Guardiola képviselte, akik ugyancsak ezer szállal kötődnek a Barcelonához.

Az emelvényen Agüero könnyeivel küszködve nehezen találta a szavakat, többször is mély lélegzetet kellett vennie, hogy búcsúbeszédét megkezdve ki tudja jelenteni: befejezte a pályafutását.

Ez egy nagyon nehéz pillanat most, de nagyon boldog vagyok, hogy végül meg tudtam hozni ezt a döntést. Az egészségem mindennél fontosabb

– mondta. Agüero kifejtette: egy hónappal ezelőtt jelentkezett a probléma, és az orvosok javaslatára, akik számára a legjobbat akarták, végül tíz nappal ezelőtt meghozta azt a döntést, hogy befejezi a futballt.

„Azért vártam, mert mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy lássam, van-e bármilyen remény a folytatásra, de sajnos nem volt sok” – tette hozzá. Kifejtette: így is nagyon büszke lehet a pályafutására, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy 33 évesen kényszerült visszavonulni, nem pedig még korábban.

Indirekt/Blikk