KezdőlapCímlap14 fogásos menüsorral várja a családot Gáspár Bea karácsonykor

14 fogásos menüsorral várja a családot Gáspár Bea karácsonykor

Már csak kevesebb mint tíz nap választja el a családokat karácsonytól. Az ünnepi készülődés közepette szinte mindenhol meghitt készülődés zajlik, a Gáspár családnál azonban a 14 fogásos menü mellé egy örök „fűszer” is bekerül: a veszekedés.

Gáspár Bea karácsony kezdete előtt nem sokkal engedett bepillantást a Story magazinnak a korántsem hétköznapi készülődésbe. A famíliában komoly munkamegosztás van karácsonykor. Mindenkinek megvan a maga felségterülete: Bea 14 fogásos vacsorával várja a vendégeket, Győző pedig a méltán kiharcolt trónusáról díszíti a karácsonyfát.

– Három évvel ezelőtt tettem egy kísérletet a karácsonyfa díszítésére, vettünk egy fát Virággal, hazavittük, felállítottuk, feldíszítettük, majd amikor az éjszaka kellős közepén egy fellépésről hazajött Győző, lebontotta az egészet, mert neki nem tetszett, ahogy megcsináltuk. Akkora balhé kerekedett ebből, hogy megfogadtam, soha többé nem megyek a fa közelébe! – meséli Bea, aki szerint a showman teljesen kisajátította a karácsonyfát, amit a testével véd. „Még az is lehet, hogy idén kénytelen leszek négy fenyőfát venni!”

Amíg Győző reszortja a díszítés, Bea felségterülete a konyha, amit ki is használ. Győző feleségének a kisujjában van a karácsonyi menü, s az ünnepek közeledtével sem riad vissza a tömérdek tennivalótól.

– Sok háznál őrültek háza van karácsonykor, legalábbis, ami a főzést illeti, merthogy a hétköznapokban gyorsétteremben esznek, rendelnek, így bepánikolnak, amikor egy évben egyszer főzniük kell. Hát, én nem tartozok közéjük! – mondja Bea. A készülődést nem aprózza el, a szokásos 14 fogásos menüvel készül az ünnepekre: alap a halászlé, a rántott hal, a töltött húsok, a krumplisaláta, a rizs, a krumplipüré, a sült krumpli, és nem maradhat el a mákos és diós bejgli, a mákos guba, a zserbó, a mézes krémes, a moszkauer, végül a gesztenyetorta.

– Nem bonyolítom túl az ételsort, mindennapi kajákat készítek, csupán a külcsínre fektetek nagyobb hangsúlyt. A hétköznapokban eszembe nem jutna cicomázni, dekorálni, de karácsonykor megadom a módját a tálalásnak.