KezdőlapCímlapMi történhetett: a szíve nélkül temették el Maradonát

Mi történhetett: a szíve nélkül temették el Maradonát

Argentínában és Nápolyban egy pillanatra megáll az élet csütörtökön. Ezen a napon (november 25.) van ugyanis Diego Armando Maradona halálának első évfordulója.

A világbajnok argentin futballista tavaly, 60 éves korában hunyt el: hivatalosan akut tüdőödéma volt a tragédia oka, amelyet krónikus szívelégtelenség okozott. Az egykori Napoli-sztár ugyan már egy esztendeje nincs közöttünk, de folyamatosan jelennek meg róla elképesztő sztorik: a legújabb szerint például a szíve nélkül temették el a testét.

A spanyol Marca című lap írta meg, hogy a Gimnasia La Plata drukkereinek egy csoportja azt tervezte, betörne a halottasházba, hogy ellopják a klub korábbi edzőjének szívét. Ám erre végül nem kerülhetett sor, mert mivel kiderült, mire készülnek a fanatikusok, eltávolították a szervét. Tegyük hozzá a tényszerűség miatt, hogy a halál okának megállapítása miatt is fontos volt a szív vizsgálata.

– Sajnos, minden olyantól függött, ami rombolóan hatott a szervezetére – mondta Nelson Castro orvos és újságíró. – Szenvedélyesen ragaszkodott a káros anyagokhoz. Köztudottan évekig, évtizedekig élt alkohollal és drogokkal. Tulajdonképpen a labdarúgókarrierje is emiatt bicsaklott meg Nápolyban, mivel kokainfogyasztás miatt eltiltották egy időre. Mások nem bírtak volna annyit, mint amivel Maradona megbirkózott. Lenyűgöző volt testének ellenállóképessége. A probléma az, hogy soha nem akart tartósan felépülni.

Érdekesség, hogy egy átlagos szív 300 grammot nyom, s bár a sportolóké nagyobb szokott lenni, Maradonáé hatalmas, körülbelül fél kilós volt – árulta el Castro. Az viszont továbbra is rejtély, mi lett a létfontosságú szervével: odaadták-e a családtagoknak, a hozzátartozóknak, avagy esetleg máshol őrzik.

Indirekt/Blikk