KezdőlapCímlapBüntetett az UEFA: az angokolnak is zárt kapuk mögött kell játszaniuk

Büntetett az UEFA: az angokolnak is zárt kapuk mögött kell játszaniuk

Zárt kapuk mögött kell az angol válogatottnak lejátszania két tétmérkőzését is.

A londoni Anglia–Olaszország Eb-döntőt követően az UEFA fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a finálé előtt és alatt történt rendbontások miatt, illetve a rendezési hiányosságokat is megvizsgálták.

A Wembley Stadionban történt rendbontások, a játéktérre történő berohanás és tárgyak hajigálása, illetve a nemzeti himnuszok megzavarása miatt az angol futballszövetség büntetése kétmeccses stadionbezárás, ezen felül 100 000 euró megfizetésére is kötelezték őket.

„Bár csalódottak vagyunk az ítélet miatt, belenyugszunk az UEFA döntésébe. Elítéljük azok szörnyű viselkedését, akik a Wembley Stadionban és annak környékén felfordulást okoztak, és mélyen sajnáljuk, hogy közülük egyesek bejutottak a lelátóra. Eltökéltek vagyunk, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő, ennek érdekében független bizottságot is alakítottunk a körülmények kivizsgálására. Megadunk minden segítséget a hatóságoknak a vétkesek felderítése és számonkérése érdekében” – idézte az angol Futballszövetség (FA) válaszát a Nemzeti Sport.

Az FA-t egyébként júliusban 30 000 euróra büntették, miután az Anglia–Dánia elődöntőn az angol szurkolók Harry Kane tizenegyes előtt úgy próbálták megzavarni a dánok kapusát, Kasper Schmeichelt, hogy lézerrel világítottak a szemébe a lelátóról.

Indirekt/Blikk