KezdőlapCímlapMár 4300 halálos áldozata van a törökországi földrengésnek

Már 4300 halálos áldozata van a törökországi földrengésnek

A drámai természeti csapás másnapján, kedd hajnalban már legalább 4300-ra teszik a törökországi és szíriai áldozatok számát. Folyamatosan zajlik a túlélők keresése és mentése, ám a munkálatokat nagyban megnehezíti a zord időjárás és az utórengések, amelyek egyike kedd reggel is megrémítette a lakosságot.

A hétfő hajnalban történt brutális törökországi és szíriai földrengés óta újabb és újabb erős földrengések rázták meg a térséget. Kedd reggelre a BBC jelentése szerint a két országban legalább 4300 halálos áldozata van a katasztrófának.

A török hatóságok 2921 áldozatról és 15 834 sérültről számoltak be, Szíriában pedig 1451 áldozatról és 3531 sérültről tudnak, de a számok folyamatosan nőnek. A földrengésben több ezren megsérültek, és még nem tudni, hányan rekedtek a romok alatt, így egyelőre megjósolni sem lehet, hol lesz ennek a vége.

Kedd hajnalban Törökország középső részén újabb, az amerikai földtani intézet szerint 5,5-es erősségű rengés volt érzékelhető, amelynek epicentruma 10 kilométeres mélységben volt Golbasi város közelében.

A török katasztrófavédelem arra kérte azokat, akik a földrengés sújtotta vidéken élnek, hogy ha nem muszáj, ne menjenek sehova, hogy a mentőalakulatok számára ezzel is szabad utat biztosítsanak. A több ezer összedőlt épület romjai is újabb veszélyt jelenthetnek. A CNN-nek a hatóságok azt mondták, legalább 300 ezer takarót, 24 ezernél is több ágyat és majdnem 20 ezer sátrat vittek a túlélőknek, mivel a romokba dőlt otthonok miatt sokan töltötték az éjszakát az utcán, tűbortüzek mellett melegedve.

Az éjszakai mentést a fagyos, hideg idő, illetve a hó és az is eső nehezítette, miközben a romok alatt rekedtek segítségért kiáltanak.

Hangokat adnak ki, de senki sem jön – mesélte egy férfi sírva a Reuters hírügynökségnek Hatayban, a Törökország déli részén fekvő tartományban: szerinte egészen megrázó és gyötrelmes várni a mentőkre, miközben hallják a romok alól a segélykiáltásokat.

A török katasztrófavédelem közleménye szerint a térségbe összesen közel 15 ezer fős kutató- és mentőszemélyzetet vezényeltek, köztük egy magyar elitalakulatot, a Hunor mentőszervezetet is. A következő néhány óra a szakértők szerint kritikus lesz a romok alatt rekedt emberek túlélése szempontjából.

Eközben Szíriában a lázadók által ellenőrzött területen működő mentőszolgálat, a Fehér Sisakosok tagja arról beszélt, hogy „versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék a romok alatt rekedt túlélőket”.