KezdőlapCímlapHoppá: palesztin rabokkal szexeltek az izraeli katonanők

Hoppá: palesztin rabokkal szexeltek az izraeli katonanők

Megtiltják az izraeli katonanőknek, hogy szigorúan őrzött börtönökben szolgáljanak őrként, miután kiderült, egy rabbal többen is lefeküdtek.

Az izraeli kormány bejelentette, hogy kitiltják az izraeli katonanőket a palesztin foglyokat őrző börtönökből, miután kiderült, hogy legalább egy katonanő lefeküdt egy palesztin rabbal – írta a BBC. Az új szabályt az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, valamint az izraeli büntetésvégrehajtás vezetője jelentette be.

A lépést azután tették meg, hogy egy izraeli katonanő beismerte, hogy intim kapcsolata volt egy életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt palesztin férfival, akit a beszámolók szerint izraeli civilek halálával végződő támadások miatt ítéltek el. A nőről úgy tudni, hogy kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítette, amikor az eset történt – írja a 10perc.hu.

A nő és a férfi nevét, valamint a börtönét, ahol az eset történt, az ügyet tárgyaló bíróság utasítására nem hozták nyilvánosságra. Az izraeli sajtóban megjelent beszámolók szerint a nő a kihallgatása alatt elmondta, hogy rajta kívül még legalább négy másik nő is lefeküdt a kérdéses palesztin rabbal. Mindannyian sorkatonai szolgálaton voltak.

Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter közölte, hogy 2025-re egy női katona sem szolgálhat a terrorizmus miatt elítélt rabokat fogva tartó börtönökben.