KezdőlapCímlapElképesztő: 52 milliárdért árverezték el a világ legdrágább kocsiját

Elképesztő: 52 milliárdért árverezték el a világ legdrágább kocsiját

A Mercedes-Benz német autógyár 135 millió euróért (52 milliárd forint) árverezte el a mindössze két példányban létező Mercedes-Benz 300 Uhlenhaut Coupé egyikét, így ez lett a világ legdrágább autója.

Az autógyár csütörtöki közleménye szerint az aukciót május 5-én tartották a konszern múzeumában, és az 1955-ben Rudolf Uhlenhaut főtervező által konstruált ritkaságot egy magángyűjtő vásárolta meg. A másik példány a gyár tulajdonában marad, és továbbra is a Mercedes-múzeumban lesz megtekinthető − írja az MTI. 

Az Uhlenhaut-kupék mérföldkövet jelentettek a sportkocsifejlesztésben, és fontos pillérei a Mercedes márkának – hangsúlyozta Ola Källenius, a konszern elnöke.

Az autó bevételéből világméretű ösztöndíjprogramot (Mercedes-Benz Fund) finanszíroznak abból a célból, hogy új technológiák kifejlesztésére sarkalljanak egy újabb nemzedéket, főleg a dekarbonizálás és az erőforrások kímélése területén.

Az alapból olyan diákokon segítenek, akik másként nem jutnának elegendő forráshoz a tanulmányaikhoz − közölték.

Indirekt/index.hu