KezdőlapBelföldÚjra tarol a Covid! Egyre többen vannak az intenzív osztályokon

Újra tarol a Covid! Egyre többen vannak az intenzív osztályokon

Bár kiugróan megnőtt a megbetegedések száma, az új hullám miatt vélhetően nem kell tömegesen Covid-osztályokat nyitni a kórházakban.

Felszálló ágba került a koronavírus járvány – áll a Népegészségügyi Központ honlapján. A kormány százezer módosított Moderna vakcinát rendelt, jelenleg a Pfizer, illetve a Janssen oltásai elérhetőek, és ezeket tudják a háziorvosi rendelőkbe is kiszállítani – írja az atv.hu. A portál szerint hetente kétszáznál is több beteg kerül kórházba, tizenöt százalékuk ráadásul az intenzív osztályra.

Rusvai Miklós szerint megkésett a mostani oltási kampány. „A bevásárlási láz illetve később a családi találkozások a szilveszteri baráti összejövetelek miatt fokozódni fog a járvány, tehát erre a felkészülést adott esetben a vakcinázási kampány beindítását nagyjából szeptember októberben kellett volna elindítani” – figyelmeztetett a víruskutató.

Rusvai Miklós a cukorbetegeknek, a hetven év felettieknek, valamint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek azt javasolja, feltétlenül vegyék fel az oltást.