KezdőlapCímlapTovább gyűrűzik a botrány: megszólalt Nótár Mary volt kiadója - videó

Tovább gyűrűzik a botrány: megszólalt Nótár Mary volt kiadója – videó

Nótár Mary csaknem öt éve folytatott már jogi vitát korábbi menedzsmentjével, és bár azt állította, közös munkájuk során a személyi szabadságát is korlátozták, a cég 88 millió forintot követelt tőle, bevételkiesésre hivatkozva. Most megismerhettük az iroda álláspontját is az ügyben.

Nótár Mary és egykori kiadója között 2016. augusztusában romlott meg végleg a kapcsolat egy elszámolási vita miatt; saját fellépéseinek szerződését nem mutatták meg, neki, és a pénzátvételét is a háta mögött rendezték. Ekkor az énekesnő ügyvédet fogadott, aki szerződésmódosítást javasolt; Mary egykori kollégái ezt el is fogadták, így az énekesnő 2016 szeptemberében személyesen ment el volt menedzsere házához ez ügyben, de az este nem várt fordulatot vett és kiabálásba torkollott: az énekesnő ekkor közölte, hogy hosszú évek óta tartó együttműködésüknek vége. Amikor a bejárati ajtóhoz ért, visszarántották a karjánál fogva, majd a dolgozószobáig ráncigálták. Ezt követően rázárták az ajtót, majd akarata ellenére sem engedték ki, megfélemlítés céljából pedig egy kard is volt az asztalon. A bíróság végül az előadónak adott igazat, ő azonban nem éri be ennyivel, elégtételt kíván venni, amiért kis híján a karrierjét is tönkre tették.

A kiadónál most úgy döntöttek, megtörik a csendet és az RTL Klub Fókusz stábjának részletesen beszámolnak a 2016-os eseményekről.

– Cáfolom, hogy bármilyen formában is bántottuk volna Nótárt – kezdte Száva Rita, a zenei kiadó vezetője. – Nem bántottuk, nem korlátoztuk a mozgásában. Közel van hozzánk, két saroknyira a rendőrség, tudomásom szerint ott kellett elmennie autóval. Be tudtak volna menni, Nótár Mary végül a feljelentés csak két nappal később tette meg.

Az énekesnő korábban azt mondta, a kiadója mindig úgy intézte az anyagi dolgokat, hogy ő ne legyen jelen. Száva Rita ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az előadó mindig belelátott a szerződésekbe és tisztában volt a pénzátvételekkel.

Indirekt/Blikk