KezdőlapCímlapRadics Gigi kiosztotta rasszista kommentelőjét

Radics Gigi kiosztotta rasszista kommentelőjét

„Az ilyen jellegű embereknek, mint te, pszichológust ajánlanék”

Radics Gigi az anyaság és a munka mellett mindig szakít időt, hogy beszélgessen a rajongóival. Ennek legegyszerűbb módja az Instagram-oldalán indított kérdezz-felelek játék, ahol leginkább családjáról, munkásságáról érdeklődnek követői, de néha csupán csak dicséretekkel árasztják el. 

Ezúttal azonban volt, aki nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést tett Gigire, undorítónak nevezte és a származását is felrótta. Az énekesnő nemcsak nyilvánossá tette a kommentet, hanem meglepően nyugodt hangvételben reagált is rá. 

„Tényleg ez még manapság is fontos, de komolyan? Ez valami elképesztő! Az ilyen jellegű embereknek mint te, pszichológust ajánlanék, hogy feldolgozza, hogy igenis más nemzetiségű emberek is élnek ezen a földön. Ezt el kell tudni fogadni! Ha nem fogadod el, akkor nagyon-nagyon boldogtalan leszel – magyarázta az énekesnő, majd elmondta, ő hogyan vélekedik a származásáról.

– Hozzáteszem, hogy hálás vagyok a Jóistennek, hogy cigánylánynak születtem. Ha nem lennék hálásk sem tudnék mit tenni ellene, mert ez vagyok én. Tudok vele azonosulni és boldog vagyok, hogy ilyen életem van és cigánylányként sikerült kitörnöm Endrefalváról, a kis falunkból. De imádok a mai napig visszajárni, jó értékkel és boldogan élnek. Az olyanok, mint te, nem boldogok, de kívánom, hogy legyél boldog és fogadd el, hogy más emberek is élnek ezen a bolygón!”