KezdőlapCímlapMihalik Enikő kistesót fogadna örökbe születendő babája mellé

Mihalik Enikő kistesót fogadna örökbe születendő babája mellé

Terhessége ötödik hónapjában még mindig nagyon pörög a modell, de férjével már készülnek a New York-i szülésre, és a szülői életre.

Terhesen sem áll meg az élet Mihalik Enikőnél. A modell mióta gyereket vár már egy kismamafotózáson is járt Spanyolországban, így a modellkedést sem most, sem pedig a jövőben nem szeretné abbahagyni. Jelenleg az ötödik hónapban van, a külseje folyamatosan változik, amit modellként, ahogy ő fogalmaz, furcsán él meg. Férjével, Korányi Dáviddal abban megegyeztek, hogy szeretnék, ha gyerekük New Yorkban látná meg a napvilágot, hisz mindketten életvitelszerűen élnek az amerikai nagyvárosban, és így a kicsi automatikusan kettős állampolgár lenne.Mint fogalmazott, drasztikus véleménye van a világ globális fejlődéséről és a túlnépesedésről, ezért úgy tervezi, hogy saját gyermekük születése után egy kevésbé szerencsés sorsú gyereket is örökbe fogadnának – írta az szmo.