2021.10.17
Hedvig
Kezdőlap Címlap Lagzi Lajcsi minden fellépését lemondta nyárra

Lagzi Lajcsi minden fellépését lemondta nyárra

Könnyen megeshet, hogy hamarosan börtönbe kell vonulnia Lagzi Lajcsinak, akit annyira megviselt a most zajló bírósági pere, hogy az összes nyári fellépését lemondta.

Június 8-án lezárult a bíróságon a per bizonyítási eljárása Galambos Lajos öt és fél éve húzódó illegális áram-, gáz- és vízvételezés ügyében. Ugyan az ország trombitása sejtette, hogy az ügyész letöltendő börtönbüntetést fog rá kérni, mert úgy érzi, hogy személyes harcot folytat ellene. De az rettenetesen megviselte, mikor megtudta, hogy 7 évre küldené börtönbe, ráadásul feleségére is letöltendő szabadságvesztést kért. Ügyvédje, Dr. Fröhlich Krisztián nyilatkozott a Blikknek.

– A tárgyaláson nem volt ott Lajos és felesége sem személyesen. Azok után, hogy az ügyfelemre vonatkozó bizonyítási eljárás befejeződött, lemondott a jelenléti jogáról – tájékoztatta a Blikket a védő. – Felesége pedig már korábban betegsége miatt kapott engedélyt, hogy nem kell megjelennie. A vádbeszéd több mint hat órán keresztül tartott. Mikor véget ért, azonnal hívtam ügyfelemet, hiszen Galambos úr már nagyon várta a telefonhívásomat. Mielőtt még bármit mondtam volna neki, azt kérdezte tőlem, hogy halálra ítélést indítványozott-e az ügyész. Mikor közöltem vele az ügyész indítványát, azt mondta, vicc ez az egész… Hét év letöltendő mellett az ügyész továbbá azt kérte, hogy mindketten csak a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhassanak legkorábban, valamint hogy tiltsák el őket a közügyek gyakorlásától is. Az ügy rendkívül megviselte őt és minden fellépését lemondta a nyárra.