KezdőlapCímlapKozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmet nyert női kajak 500 méteren

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmet nyert női kajak 500 méteren

A női K2 500 méteres döntőjébe két magyar egység jutott. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó a harmadik, a Csipes Tamara, Medveczky Erika kettős pedig a negyedik helyen végzett. Új-Zéland ezt a számot is megnyerte.

Már a középfutamban összecsapott egymással a két magyar egység. Ugyanabba a futamba sorsolták őket. A végén Kozák Danuta és Bodonyi Dóra az első, Csipes Tamara és Medveczky Erika a második helyen végzett.

Jól jött el a rajttól mind a két magyar egység, az új-zélandiak pedig egyből kilőttek, majd el is húztak az elején a mezőnytől. Kozákék a harmadik, Csipesék pedig az ötödik helyen álltak a táv felénél.

Kerringtonékat nem lehetett utolérni, de a magyarok is jól jöttek fel, így a végén már az érmekért harcoltak.

Lisa Kerrington egész egyszerűen verhetetlennek bizonyult. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó végül a harmadik, Csipes Tamara és Medveczky Erika pedig a negyedik helyen végzett.

„Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más” – mondta az első olimpiáján szereplő Bodonyi Dóra.

„Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak” – tette hozzá.

„Sajnos most ez ennyi volt, de szerencsére van még javítási lehetőségünk. Dana egyesben és négyesben is vízre száll még, én pedig a négyes tagjaként. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni”.

Indirekt/Blikk