KezdőlapCímlapHoppá: az egyik városban kötelező lehet a koronavírus elleni védőoltás

Hoppá: az egyik városban kötelező lehet a koronavírus elleni védőoltás

A lengyelországi Walbrzyvh önkormányzata elfogadta azt a rendeletet, amely szerint kötelező az oltás a koronavírus ellen a város minden lakójának és a városban dolgozóknak is.

A kezdeményezést Roman Szelemej, Walbrzych polgármestere indította, aki egyben orvos is, a rendeletet azonban még el kell fogadnia az alsósziléziai vajdának is. Az önkormányzatban 22-en szavaztak mellette és csak hárman voltak ellene. A polgármester elmondta, hogy számos konzultációt tartott az ügyben, sok társasággal, a társadalom minden rétegéhez tartozó csoportokkal tárgyalt. Eddig mintegy 100 ezer lakost oltottak be, ez 35-40 százaléka a város lakosságának. A városban élők egyetértenek abban, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az év végéig a pandémia halálos áldozatainak száma ne érje el a 100 ezret Lengyelországban. Eközben csak a lengyelek fele jelezte, hogy kész beoltatni magát. A polgármester ebből azt a következtetést vonta le, hogy csak a lakosság fele fogta fel az oltás jelentőségét. Ez azt jelenteni, hogy nem lehet kivédeni egy ősszel várható 4. járványhullámot, a gazdaság bezárásával és a többi negatív hatással együtt. Szelemej elmondta, hogy a város most dolgozik a szabályokon, amely engedné a beoltottak számára a különböző kedvezményeket az intézményekben. Elfogadtak egy, az egészségügy-miniszterhez szóló kérelmet is, hogy a Covid-19-et tegyék az oltással kötelezővé tett fertőző betegségek közé – adta hírül a napi.hu.