KezdőlapCímlapHihetetlen üvegliften repülhetünk New York fölé

Hihetetlen üvegliften repülhetünk New York fölé

Újabb látványossággal gazdagodik még ebben az évben New York. Már dolgoznak a 368 méteres magasságig emelkedő üvegfelvonón.

Ugyan New York tele van felhőkarcolókkal, de még így is akad hely újabb, magasabb látványosabb tornyoknak. Ilyen lesz a Summit One Vanderbilt nevű projekt is, mely liftjével szeretne kiemelkedni a környező ingatlanok közül. Az Ascent névre hallgató felvonó ugyanis padlótól plafonig üvegből készül majd, és az épület külsején közlekedhetnek vele az emberek. Eközben akár 365 méteres magasságból is megcsodálhatják New Yorkot a Madison Avenue feletti részről.

Aki nem bírja jól a liftezést, annak jó alternatíva lehet a városnézésre a 324 méteren épülő, teljesen átlátszó üvegdoboz, ahol egy bár is található majd. Mindez a tervek szerint októberig el is készül, a teljes építkezés 3,3 milliárd dollárba (966 milliárd forintba) kerül majd – írta a Vezess.