KezdőlapCímlapFodor Zsóka sok százezer forinttól esik el a koronavírus miatt

Fodor Zsóka sok százezer forinttól esik el a koronavírus miatt

A színésznőt pécsi otthonában érte a járvány kitörése, azóta nem tudott hazautazni, Budapestre.

Aggasztja Fodor Zsókát, hogy nem tud feljutni Budapestre a járvány miatt. Pedig fél, hogy a postaládája már csurig lehet hivatalos levelekkel. De egy két holmit is elhozna, csak épp nem tudja, meddig kell még Pécsett várakoznia.

„Amikor megjelent ez a vírus, az első gondolatom az volt, hogy ez egy influenzaszerű járvány, és 2-3 hét után minden visszaáll a régi kerékvágásba. Akkor ijedtem meg, amikor hallottam a tévében, olvastam az újságokban, hogy az egész világon emberek zárkóznak be, mennek tönkre anyagilag.”

Az Indirekt megkereste a színésznőt, aki elmondta: Pécsett annyi törődést és szeretet kap most a barátaitól, ismerőseitől, amit máshol biztosan nem kapna meg. A nagyobb baj az, hogy a járvány miatt nem dolgozhat. Az utolsó fellépése, a TV2 Nicsak ki vagyok című showjá-ban volt, ami most különösen értékes számára.

„Még jó, hogy elvállaltam a Szfinx szerepet, mert utólag anyagilag is felértékelődik az a munka. A koronavírus miatt azt sem rejtély, mikor folytathatjuk a színházban elkezdett dolgainkat. Több százezer forint az, amitől elesek én és a kollégáim.”

Fodor Zsóka szerint most mégis az a legfontosabb, hogy mindenki betartsa a szabályokat és akkor előbb visszaáll minden a régi kerékvágásba

„Azért nem sírok, mert tudatában vagyok annak, hogy nagyon sok embernek nincsen megtakarítása. És olyan is előfordult, hogy mindkét szülőt elküldték a munkahelyéről, és van két-három gyerekük. Én egyedül élek és gondoskodtam róla, hogy legyen tartalékom. Betartom az óvintézkedéseket, de azért nem zárkóztam be teljesen a lakásba, mert abba belebolondulnék.”

Blikk/Indirekt