KezdőlapCímlapAnyósa levesétől erősödik Pataki Attila, de idén nem állhat közönség elé

Anyósa levesétől erősödik Pataki Attila, de idén nem állhat közönség elé

Eltiltották Pataky Attilát az énekléstől, annyira megviselte a koronavírus a tüdejét.

Noha a kórházat már elhagyhatták az Edda zenészei, a teljes gyógyulásig még hosszú út áll előttük, az orvosok pihenőt írtak elő nekik. A legendás rockbanda frontemberének egyelőre tilos az éneklés is, kímélnie kell magát, hiszen nem olyan rég még hang is alig jött ki a torkán.

– Kezdődő tüdőgyulladásom volt, csak suttogva, fojtott hangon bírtam beszélni. Teljesen el voltak gyengülve a hangszalagjaim, de már sokat javult – árulta el a Blikknek Pataky Attila. – Két hete itthon vagyok, így még gyorsabb a felépülés, hála a feleségem és az anyósom csodálatos gyógyleveseinek. Ám mindezek ellenére az éneklés sajnos még várat magára. Most sokat kell pihennem nekem is és szerzőtársamnak is. A következő hónapokban, december végéig biztosan nyugton maradunk.