2023.12.08
Mária
Kezdőlap Bűnügy Agyonverte hajléktalant, öt évet kapott

Agyonverte hajléktalant, öt évet kapott

A táblabíróság társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban többszörösen büntetett vádlottat.

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki 2020 őszén élettársával olyan súlyosan bántalmazott egy hajléktalant, hogy az áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe. A táblabíróság társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban többszörösen büntetett vádlottat.

A vádirat szerint 2020. szeptember 27-én, a délelőtti órákban Szegeden, a Tisza árterében, a Felső-Tisza-part magasságában a vádlottak – a férfi és élettársa -, valamint ismerősük, a későbbi sértett közösen italoztak. Mivel feltételezték, hogy ismerősük megitta egy üveg pálinkájukat, szóváltás alakult ki köztük.

A sértettet a vádlottak többször fejen ütötték, megrúgták, egy faléccel bántalmazták, majd az erősen vérző férfit az ártérben magára hagyták. A férfire a járókelők találtak rá kora délután, értesítették a mentőket, de a sértett a kórházba szállítást követően meghalt.

A jogerősen elítélt férfi korábban tagadta bűnösségét, ám az elsőfokú eljárást követően beismerte az áldozat bántalmazását és kifejezte megbánását. A vádlott élettársát korábban a törvényszék jogerősen négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. A bíróság elrendelte a férfival szemben más bűncselekmények miatt kiszabott két felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.