KezdőlapCímlapA majmok alkotmányos jogokat kaphatnak Svájcban: népszavazás lesz

A majmok alkotmányos jogokat kaphatnak Svájcban: népszavazás lesz

Az állatvédők szerint a majmoknak is elemi igényük van a tisztességes testi és lelki élethez. Elérték, hogy népszavazás döntsön Svájc egyik régiójában arról, hogy kapjanak-e alapvető jogokat a főemlősök.

100 ezer aláírást gyűjtöttek össze aktivisták négy éve, hogy dönthessen a nép a majmok jogairól. Az önkormányzat ugyan megpróbálta megakadályozni a népszavazás kiírását, de Svájc legfelsőbb bírósága most helybenhagyta azt. A történelmi döntést így indokolták: „A kezdeményezés nem azt kéri, hogy az embereknek biztosított szövetségi jogokat terjesszék ki az állatokra, hanem hogy vezessenek be különleges jogokat, amelyek a főemlősökre vonatkoznak. Bár mindez szokatlan, önmagában nem mond ellent az elsődleges törvénynek, különösen azért, mert az állatjogok és az alapvető emberi jogok közötti alapvető különbségtételt nem kérdőjelezi meg” – érvelt a legfelsőbb bíróság a döntés mellett.” – írja a szeretlekmagyarorszag.hu a The Local nyomán.

Szeretlekmagyarorszag/Indirekt