KezdőlapBűnügySokkoló gyilkosság: jótevőjét szúrta agyon a 22 éves fiatalember Tácon

Sokkoló gyilkosság: jótevőjét szúrta agyon a 22 éves fiatalember Tácon

Napok óta nem tér magához a falu a döbbenetből: a 22 éves Roland a házában ölte meg jótevőjét, B. Árpádot. A tragikus sorsú férfi háza előtt több mint félszáz mécses lángja lobog.

– Vasárnap ebéd után arra riadtam, hogy Árpi a nevemet kiabálta. „Panni, hívj mentőt, megölt engem a Roli.” Kinéztem az utcára, hát a szomszédom a vérében fürödve ült a háza előtti padon – mesélte könnyes szemmel a Blikknek Panni néni.

– Nyolc szúrást láttam Árpin, a nyakából ömlött a vér, törölközőt szorítottam rá. Aztán éreztem, hogy lassan elernyedt. A karjaimban halt meg Árpi. Közben a gyilkosa azt kiabálta, hogy „én voltam, én voltam, leülöm a büntetést érte”.

Perceken belül három mentőautó fékezett Árpád Ady Endre utcai háza előtt. Majd egy mentőhelikopter landolt, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Panni néni úgy tudja, Roland a gyilkosság előtt a Teri büfénél azzal kérkedett, hogy ma megöl egy férfit. Még a rendőröket is kihívta magára.

– Árpi befogadta magához Zsuzsiékat. Szállást, ételt, munkát adott nekik, azok pedig így hálálták meg a jóságát – kesergett Panni néni.

– Kötöttek ugyan eltartási szerződést egymással, de szerintem a gyilkosság miatt most Zsuzsa és a másik gyereke utcára kerül. Mert Árpi rokonai nem hagyják annyiban a dolgot.

Roland édesanyja, Zsuzsa a Blikknek elárulta: tizenegy éve Vácról költözött Tácra. Eleinte albérletben élt, közben Árpádnak takarított, dolgozott a ház körüli.

– Hét és fél éve kezdődött a terror, amikor Árpival eltartási szerződést kötöttünk. Azóta pokol az életünk – állította Zsuzsa.

– A befogadónk közölte, hogy annyi munkát kell végeznem, amennyit mond, vagy szedhetem a sátorfámat. De soha nem volt elég neki, amit dolgoztunk.

Az asszony szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy Árpi vasárnap délben hazaparancsolta Rolandot, majd közölte vele, hogy takarodjon a házából. Zsuzsa szerint ezt nem kellett volna, mert Roli nagyon részeg volt.

Indirekt/Blikk