KezdőlapBűnügyNem árt tudni, ezeket az autókat lopják itthon leginkább

Nem árt tudni, ezeket az autókat lopják itthon leginkább

Bár kevesebb autót loptak tavaly, mint az előző évek átlaga, de azért nem árt tudni, milyen márkákra hajtanak a tolvajok. A Ford tulajdonosok félhetnek a legjobban.

A korábbi évekhez hasonlóan a Vezess.hu most is kikérte a rendőrségtől a 2020-as autólopási statisztikákat. A jó hír az, hogy tavaly tovább csökkentek a számok. 2007-ben 7584, majd néhány éves csökkenést követően 2012-ben újra elég sok, 6920 gépjárművet loptak el hazánkban, ám mióta a rendőrség 2014-ben létrehozta speciális, az autólopáshoz kapcsolódó bűnözők felderítésével foglalkozó egységeit, folyamatos a csökkenés, és a trend az előz évben is folytatódott. Tavaly a 2019-esnél is jelentősen kevesebb gépjármű – és azon belül személygépkocsi – lopása miatt indított nyomozást az ORFK, de kicsit másképp nézve még pozitívabb a kép: 2018-hoz viszonyítva már gyakorlatilag megfeleződtek a számok. Míg 2019-ben 503 személygépkocsit loptak le, addig tavaly csak 346-ot.

Az egy évvel korábbihoz képest nem sokat változott a tolvajok „ízlése” 2020-ban. Tavaly is a Ford, az Opel, a Suzuki, a Volkswagen és a Renault modelljeit lopták leginkább, az viszont érdekesebb, hogy a sorrend nem tükrözi pontosan a teljes magyar autóflotta arányait. Érdekesség, hogy két német prémiummárka, a BMW és az Audi autóit kevésbé lopták tavaly, mint 2019-ben, ám a leglátványosabban a Toyoták iránti érdeklődés esett vissza a tolvajok körében: tavalyelőtt 32 darabot tulajdonítottak el, míg 2020-ban kevesebb mint harmadát, kilencet. Ugyan az alacsony esetszámok miatt az eredmények sem igazán reprezentatívak, azért a Toyota mellett más japán márkáknál, a Hondánál, a Mitshubishinél és a Mazdánál is jelentős a visszaesés, ahogy valamiért a Skoda is folytatja a „népszerűségvesztést”. Kicsik a számok, de úgy tűnik, a Peugeot és a Citroën kapósabb lett, ahogy a megelőző év listáján nem is szereplő Volvók is „célkeresztbe” kerültek.

Nem meglepetés, hogy az autótolvajok vadászterülete leginkább a főváros és az agglomeráció (Pest megye), a vidék messze le van maradva ezen a téren, voltak megyék (Békés, Veszprém, Zala), ahol tavaly egyetlen gépkocsit sem tulajdonítottak el.

Adja magát a kérdés, hogy vajon a pandémiának volt-e köze a változáshoz, de a rendőrség ezt kategorikusan elvetette: „A Magyarországon elkövetett gépjárműlopások számát a tavalyi évben nem befolyásolta a koronavírus-járvány” – válaszolták a lapnak az erre vonatkozó kérdésükre.