KezdőlapBűnügyLecsaptak a zsaruk, kábítószer-terjesztő hálózatot számoltak fel Szegeden

Lecsaptak a zsaruk, kábítószer-terjesztő hálózatot számoltak fel Szegeden

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás három szegedi férfi ellen, akik az elmúlt évben kiterjedt fogyasztói kört építettek ki a városban.

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök egyszerre tartottak kutatást több szegedi, egy békéscsabai és egy mezőberényi ingatlanban tegnap. Az elfogott 40, 41 és 50 éves férfiak társaikkal együtt 2019 végétől kiterjedt kábítószer-fogyasztói kört hoztak létre a dél-alföldi városban, és nekik elsősorban amfetamint tartalmazó drogot értesítettek. A kábítószert maguk is vásárolták, majd kiadagolták, csomagolták, tárolták és továbbértékesítették fogyasztóiknak.

A férfiak lakásán tartott kutatások során a rendőrök több kilogramm kábítószert – marihuánát, amfetamint –, és ennek adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Emellett a vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottaktól több személyautót, karórát és készpénzt is lefoglaltak több millió forint értékben – írt a police.hu.

A nyomozók mind a négy férfit elfogták és előállították, majd őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen kezdeményezték letartóztatásukat.