KezdőlapBelföldÜlniük kell a vörösiszap-katasztrófa felelőseinek

Ülniük kell a vörösiszap-katasztrófa felelőseinek

Több mint tíz éve történt az ország egyik legnagyobb tragédiája, a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria most kimondta a végső ítéletet. Le kell ülnie a korábbi büntetését a Mal Zrt. három egykori vezetőjének.

Fotó: voroskereszt.hu

A tíz évvel ezelőtti, tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárásban eredetileg 15 ember ellen emeltek vádat, letöltendő szabadságvesztéssel a három vezetőt sújtották. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. volt vezérigazgatója, B. Zoltán, a cég volt műszaki vezérigazgató-helyettese, D. József Bálint, valamint az egykori hidrátgyártási üzemvezetője, D. József jelenleg is tölti szabadságvesztését, ők a Kúria mai nyilvános ülésébe távmeghallgatással kapcsolódtak be. Fellebbezésüket a legfelsőbb bíróság nem fogadta el, így börtönben kell maradniuk és letölteni a 4 éves, 3 éves, valamint a 2 és fél éves büntetésüket. A Kúria szerint nem történt kiküszöbölendő eljárási hiba az ügyben, az eljáró bírák a hatályos szabályok szerint jártak el – írta az MTI.

A 2010 októberi katasztrófában tíz kolontári lakos vesztette életét, 123 ember súlyos égési sérüléseket szenvedett az erősen lúgos, maró hatású anyagtól, az orvosoknak 302 embert kellett ellátniuk. A kizúduló vörösiszap az ajkai térségben mintegy ezerhektárnyi földterületet is megmérgezett. Az érintett három településen több mint háromszáz ház vált lakhatatlanná, többségüket le kellett bontani, az ingó- és ingatlanvagyonban keletkezett lakossági kár egymilliárd forintot tett ki.