2021.06.20
Rafael
Kezdőlap Bűnügy Hihetetlen: így kínozták halálra Jemenben az elrabolt magyar férfit

Hihetetlen: így kínozták halálra Jemenben az elrabolt magyar férfit

Elképesztően kegyetlenül bántak a Jemenben elrabolt és megölt magyar zenésszel a genfi székhelyű SAM emberi jogi szervezet szerint.

Az egyik kiszabadult rabtárs szerint Koltai Györgyöt Áden városában tartóztatták le a biztonsági erők egy hotelben, majd 2-3 hónapon át tartották fogva a város titkos, kínzásokról elhíresült börtönében.

A magyar férfit botokkal verték, huzalokkal kínozták, s több fogát is elvesztette a vallatószobában. A koronavírussal is megfertőződött Koltai egy idő után olyan súlyos állapotba került, hogy vér kezdett folyni a testnyílásaiból. A rabtársak hiába kértek segítséget, az őrök csak annyit feleltek: „Majd csak akkor hívjatok hozzá orvost, ha meghalt!” A férfi 2020. május 19-én hunyt el, holttestét ismeretlen helyen temették el.

A Blikk megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, mit tudnak Koltai jemeni utazásának és elrablásának körülményeiről. „A jelzett esettel kapcsolatban sem a KKM, sem a területileg illetékes magyar külképviselet eddig hitelt érdemlő tájékoztatást vagy közvetlen hozzátartozói megkeresést nem kapott. A hozzánk eljutott állítások igazságtartalmát vizsgáljuk” – írták szűkszavúan. Így nem tudtuk meg, hogy a magyar állam tárgyalt-e Koltai elrablóival, a Dél-jemeni Átmeneti Tanáccsal, amely állítólag váltságdíjat követelt a zenészért.

Hivatalos információk híján Koltai György barátaitól és családjától próbálták megtudni, mi vitte rá a zenészt, hogy a veszélyes közel-keleti országban telepedjen le. Egy, a neve elhallgatását kérő barát, aki utoljára 2013-ban beszélt a férfival, elmondta, György jó tizenöt éve már nem az az ember, akit megismertek. Miután a férfi felvette a muszlim hitet, hátat fordított szülőhazájának, majd új életet kezdett. „Felnőtt ember volt, szabad akarattal. Ezt választotta. Sajnálom, mert tényleg jó ember volt. Amikor utoljára beszéltünk, azt mondta, haza akar majd jönni és újra zenélni szeretne a régi társakkal” – fogalmazott a régi barát.

Sikerült elérnüik Koltai György édesanyját, akit arról kérdeztünk, mikor beszélt utoljára a fiával. Az asszony azonban kemény hangon közölte, hogy nem szeretne erről beszélni, majd letette a telefont.

A Blikk megtalálta a zenész Facebook-oldalát, amelyen már felvett arab nevével, Abdul Hakim Farisként szerepel. A feltöltött fotókból egy érdekes életút rajzolódik ki. Látjuk őt még kopaszon, valószínűleg frissen a Közel-Keletre érkezve, majd hosszú hajjal, vízipipázva, arab barátok között. Koltai György még egy jemeni tévécsatorna, a Belqees Tv isztambuli stúdiójában is megfordult a halála előtt több mint egy évvel, 2019 februárjában. A stúdióban a Jemenben alapított együttese, a beduin népzenével ötvözött rockdalokat játszó The Smouldering Ashes frontembereként interjúvolták meg.

  • Elképzelhető, hogy a magyar hatóságok nem tudtak az emberrablásról – mondta a Blikk kérdésére Tarjányi Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint Jemenben vallási csoportok között dúl polgárháború, ha pedig az emberrablók az adott vallási közösségtől kérnek váltságdíjat, lehetséges, hogy Magyarországot nem is értesítik a követelésről.

Indirekt/Blikk